A terjeszkedő Eurowings: Európa és Délkelet-Ázsia a cél

Az új Eurowings folytatja rövid- és középtávú járatainak bővítését. A Bécsi Nemzetközi repülőtérről induló járataival a légitársaság a jövőben ponttól pontig kínál összeköttetést népszerű európai úti célokra. A téli időszakban, 2015. november 9. és 2016. március 26. között bécsi indulással foglalhatók utak Barcelonába és Mallorcára. Emellett 2015. november 9-től a Eurowings heti hat alkalommal repül Bécsből London Stansted repülőtérre, valamint heti háromszor Rómába.

A Bécsi Nemzetközi Repülőtér a Eurowings első Németországon kívüli állomása lesz, az új célállomásokra a légitársaság Airbus A320-as repülőgépe repül majd, amelyet az Austrian Airlines üzemeltet. Az utakat a járatmegosztási (code-share) szerződés értelmében az Austrian Airlines értékesíti majd. „Örömünkre szolgál, hogy hamarosan Bécsben üdvözölhetjük testvérvállalatunkat, a Eurowings-et. Együttesen még több célállomásra kínálunk majd repülőutakat utasainknak, vonzó áron” – mondta Andreas Otto, az Ausztriában repülőjáratokat üzemeltető Austrian Airlines ügyfélkapcsolati vezérigazgatója.  2015. augusztus 5-től minden európai járatra foglalhatók jegyek.

A Eurowings Köln/Bonnból induló hosszú távú járatai mostantól a Eurowings és a Bangkok Airways által kötött interline-megállapodásnak köszönhetően egyszerűbben juthatnak el Délkelet-Ázsiába. Bangkokba érkezéskor a Eurowings hosszú távú járatára megváltott interline-jegy átváltható a Bangkok Airways különböző csatlakozásaira. A partnerség által olyan célállomások érhetők el egyszerűen, mint a Thaiföldön található Koh Samui, Krabi, Chiang Mai és Udon Thani, valamint a kambodzsai Phnom Penh és Siem Reap.


MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében

MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében  

Az Air Belgium csődje ismét rávilágított az utazási irodák, utazásszervezők és utasok kitettségére.
airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.
Már készül a balatoni főszezonra a MÁV

Már készül a balatoni főszezonra a MÁV 

Pályafelújításokkal készül a balatoni főszezonra a MÁV, ezért erre a hétre időzítették a vágányzárat Székesfehérvár és Lepsény között.
Belépési korlátozások a madridi repülőtéren

Belépési korlátozások a madridi repülőtéren 

A közleményben nem tértek ki arra, hogy a korlátozást pontosan mikortól vezetik be.
Leáll a máltai légitársaság

Leáll a máltai légitársaság 

A leállás magyarországi járatpárokat is érint.
A KLM újraindítja izraeli járatait

A KLM újraindítja izraeli járatait 

A légitársaság szerint a körülmények kellően javultak a szolgáltatások újraindításához.
IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében

IATA : új szempontok a biztonságosabb földi kiszolgálás érdekében 

A hangsúly három fő területen van: a biztonság javítása, a globális szabványok bevezetése és a fenntarthatóság előmozdítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.