Ezek a világ legjobb repülőterei

Globális díjakról szavazhattak 160 ország utasai a Skytrax legnagyobb ügyfélelégedettség felmérése keretén belül a Passenger Terminal EXPO 2014 nemzetközi kiállításon.

Az abszolút győztes

A szingapúri Changi Airport lett a legjobb repülőtér, ami már a második egymást követő évben nyerte el ezt a rangos elismerést. A Changi Airport már önmagában is egy utazási élményt kínál. Folyamatos fejlődésének és a minőségi követelmények egyre magasabb szintű teljesítésének is köszönheti, hogy már másodszorra birtokolhatja ezt a díjat. Megmutatja, hogyan lehet egy repülőtér élvezetes része at utazásnak, ami fontos lehet a mai világban.

A világ legjobb repülőterei:



A világ legjobb belföldi repülőtereinek listája

A Tokyo International Airport Haneda szintén második éve nyerte el az utasok tetszését, így 2014-ben is ez a repülőtér a hazai lista aranyérmese. 

 

A Top10-es lista összesítését tekintve Ázsia győzedelmeskedik, hiszen nem csak az első helyet nyerte el. Második lett a Shanghai Hongqiao Int'l Airport, illetve hatodik helyen szerepel még a Haikou Meilan International Airport.

A világ legjobb termináljai

A londoni Heathrow Airport 5-ös terminálja lett az első és az egyetlen helyezett az Egyesült Királyságból.

 



A világ legjobb prémium szolgáltatást nyújtó repülőterei

Ebben a kategóriában mindössze hat jelölt volt, amelynek első helyezettje a Qatar Airways Premium Terminal lett.

 

A világ legfejlettebb repülőterei

A kategória abszolút győztese Kína, aki a dobogó teteje mellett még négy helyet tudhat magáénak. A legfejlettebb, legmodernebb repülőtér a Shenzhen Bao'an Int'l Airport lett. Ezen a listán mi is helyet kaptunk, ötödik lett ugyanis a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.



A világ legjobb VIP termináljai

Itt is Kína győzedelmeskedett, első lett Sanya Phoenix Int'l Airport. Emellett még további hat helyet tudhatnak magukénak, így a Top10-es mezőny dicsőségének 70%-át ők kapják. 



A világ legolcsóbb repülőterei 

Ebben a kategóriában a London Stansted Airport lett az első helyezett.  Ez a harmadik legforgalmasabb repülőtér az Egyesült Királyságban, a Heathrow és Gatwick után a harmadik legnagyobb repülőtér, amely kiszolgálja London körzetét, valamint egyike a főváros öt nemzetközi repülőterének.

Forrás: Skytrax


Az Emirates elnöke bocsánatot kért utasaiktól a héten történt fennakadások miatt

Az Emirates elnöke bocsánatot kért utasaiktól a héten történt fennakadások miatt 

Sir Tim Clark a következő levelet fogalmazta meg, és juttatta el - többek közt rajtunk keresztül - ügyfeleiknek.
Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő

Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő 

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom. 
Hétfőtől ismét időrabló lezárások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét időrabló lezárások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.