A Wizz Air a nyárra már jelentős fellendülésben bízik

A Wizz Air  a nyári szezonban jelentős fellendülésre számít, és abban bízik, hogy kapacitásának kihasználtsága az idén meg fogja haladni a tavalyi 80 százalékot - közölte a diszkont légitársaság pénteken az MTI-vel ahhoz kapcsolódva, hogy már foglalhatók a 2021/22-es téli menetrendjében szereplő utak.

A járatokra WIZZ Discount Club tagok péntektől már foglalhatnak, február 18-tól pedig klubtagság nélkül is elérhetők a jegyek a wizzair.com weboldalon és a légitársaság applikációján - tették hozzá. Az úti célok között szerepel egyebek között Edinburg, Abu-Dhabi és Kutaiszi is. Az MTI érdeklődésére közölték, hogy a most feltöltött utakban nincs változás a korábbiakhoz képest, ám ez még változhat a koronavírus-járványhoz kapcsolódó korlátozások, illetve a légitársaság folyamatos útvonalhálózat-fejlesztésének köszönhetően.

A légitársaság jelenleg a kapacitása mintegy 15-20 százalékát üzemelteti, mivel nagyon sok országban továbbra is szigorú beutazási korlátozások vannak hatályban. Ugyanakkor a nyári szezonban már komolyabb fellendülésre számít, és bízik abban, hogy a tavalyi 80 százalékos kapacitás-kihasználtságot is meghaladja majd, illetve az év végi időszakban teljesítményével újra túlszárnyalja majd a piacot. A légitársaság rámutatott: nehéz megjósolni, hogy milyen lépéseket tartanak majd szükségesnek az egyes országok annak érdekében, hogy megfékezzék a járvány terjedését az év hátralévő részében.

A Wizz Air egységes európai hozzáállást szorgalmaz, hiszen a jelenlegi gyakorlat, amelyben minden ország egymástól eltérő és folyamatosan változó feltételeket szab a beutazáshoz, mind az utasok, mind a légitársaságok számára bonyolult helyzetet teremt.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.