A Wizz Air oroszországi leányvállalatot létesítene

A Wizz Air oroszországi leányvállalat létesítését tervezi, hogy megjelenhessen az orosz piacon - közölte értesülését kedden a Vedomosztyi című orosz napilap.

A befolyásos üzleti-politikai újság az egyik moszkvai repülőtér név nélkül nyilatkozó munkatársától kapott tájékoztatásra hivatkozik, amely szerint a Wizz Air vezetése egy hét múlva találkozik oroszországi repülőterek képviselőivel Magyarországon. Ezt az értesülést a Wizz Airnél nem erősítették meg. De csütörtökre azzal trombitálták össze a hazai sajtót, hogy „Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a magyar polgári repülést érintő fejlesztésekről kiemelt jelentőségű bejelentést tesz.” Sőt, „a sajtótájékoztatón részt vesz Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár is.”

A légitársasággal való együttműködés kilátásairól a konkrét válaszadást megkerülve, név nélkül nyilatkozott az orosz főváros domogyedovói repülőterének illetékese a Vedomosztyinak. Elmondta: nem ez az első év, hogy tárgyalásokat folytatnak a társasággal. Vitalij Vancev, a vnukovói repülőtér igazgatótanácsának elnöke pedig kijelentette: kétli, hogy fogadni tudják a Wizz Air járatait.

A seremetyevói repülőtér illetékese leghamarabb 2 és fél év múlva lát lehetőséget arra, hogy a légitársasággal együttműködjenek. Akkora elkészül a régi B terminál helyén a 10 milliós utasforgalomra méretezett új légikikötő.

Alekszandr Nyeragyko, a Roszaviacija (orosz Szövetségi Légiközlekedési Ügynökség) vezetője arról tájékoztatta a Vedomosztyit, hogy a Wizz Air nem fordult az orosz légügyi hatóságokhoz repülési engedély kérelemmel, de tavaly ősszel egy befektetői csoport fapados légitársaság alapítására tett ajánlatot nekik. Ebben a Wizz Air 49 százalékos tulajdonrészt szeretne birtokolni.

Az orosz Szövetségi Légiközlekedési Ügynökséget zavarta az új projektben résztvevők névsora. "Gyakorlatilag az Avianovát akarták másolni" - kifogásolta Alekszandr Nyeragyko.

Az orosz lap emlékeztetett arra, hogy a Wizz Air legismertebb oroszországi projektje a 2009-2011 között üzemelő, de két éve csődbe ment Avianova fapados légitársaság volt, amelyet az A1 csoport nevű befektetői kör hozott létre.

Az A1 csoportban 51 százalékos, többségi tulajdonrésszel az egyik legnagyobb orosz pénzügyi-ipari csoport, az Alfa-Grupp rendelkezik, 49 százalék pedig az amerikai Indigo Partners tulajdona. Utóbbi a Wizz Air légitársaság 50 százalékos tulajdonosa is.

Dmitrij Csernyak, az A1 befektetői csoport volt vezetője a Vedomosztyival közölte, hogy az új fapados projekt a Wizz Air Russia és hogy az - általa meg nem nevezett - üzleti partnerek be fogják nyújtani ennek létrehozására a megfelelő dokumentumokat az orosz hatóságoknak.

Csernyak 20-50 millió dollárra becsülte a projekt értékét. Szerinte, ha a Wizz Airnek sikerül kijutnia az oroszországi piacra, akkor ott a második legnagyobb diszkont légitársasággá válhat. A Vedomosztyi emlékeztetett, hogy márciusban elindultak az EasyJet moszkvai járatai.

Forrás: MTI/Turizmus Online


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.