Afrika legnagyobb repülőtere

2009 november első felében kerül sor Afrika legnagyobb repülőterének, az enfidha-i Zine-El-Abidine-Ben-Ali légikikötő üzembe helyezésére.

'

A Tunézia államfőjének nevét viselő, mintegy 6 000 hektáros területű repülőtér építését 2007-ben kezdték meg. A kivitelezés helyszínéül Közép-Kelet Tunéziát jelölték ki a tervezők. A kiváló földrajzi adottságú régió mindössze 40 kilométerre fekszik Sousse-tól és Hammamet-től, a fővárostól pedig csupán 100 kilométer választja el.

A repülőtér építését a Szahel-övezetben megnövekedett turisztikai forgalom indokolja. Az 550 millió euró mértékű megaprojekt kivitelezője a török TAV Airports Holding Co. A vállalat egyidejűleg elnyerte a monastiri és az enfidhai repülőtér üzemeltetésének jogát is.

A légikikötő befogadóképességét 5 millió főre tervezték az első ütem végére (2009. november), de a tervek szerint a repülőtér végleges formáját csak 2014-re nyeri el, amikor 20 millió utas fogadására lesz képes. A grandiózus épületkomplexum 32 hangárral és 18 mozgójárdával rendelkezik, a parkolója pedig 120 autóbusz és 500 személygépjármű befogadására alkalmas. A 3300 méter hosszú kifutópályán közlekedő gépeket a 85 méter magas légi irányítótoronyból navigálják majd.

A jelenleg még tesztelés alatt álló repülőtéri biztonsági rendszerek ellenére

a repülőtér heteken belül megnyitja kapuit az utasok előtt.

'

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.