Nemzetközi útvonalhálózata, amely átszövi egész Nyugat- Közép- és Dél-Európát tavaly két brit belföldi járattal is bővült. Joachim Hunold, a légitársaság vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy vállalatuk 2006-ban is folytatja agresszív fejlődési stratégiáját. A legtöbb fapadossal ellentétben az Air Berlin jegyeinek értékesítésében az utazási irodák közreműködésére is számít. Az irodák által eladott jegyeik száma évente 10 százalékkal nő. A légitársaság 52 gépből álló flottája idén kilenc új Airbus A320-assal bővül, 2011-re pedig további 49 Airbus-szal rendelkeznek majd. A Skytrax független légiközlekedési kutató szervezet egy 12 millió utas véleményét rögzítő kutatás alapján 2005-ben Európa legjobb fapadosának választotta az Air Berlint.
Air Berlin: a harmadik legnagyobb fapados
Az Air Berlin európai diszkont légitársaság 2005-ben 13 százalékkal mintegy 13,5 millióra növelte utasforgalmát és 17 százalékkal gyarapította bevételeit. Jelenleg a harmadik legnagyobb európai fapados az utasszámot tekintve.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat
A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről
Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában
Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét
A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.