Air France elismerés

Európa legjobb légitársasága lett a Skytrax felmérése szerint.

Négy díjat is nyertek a világ legnagyobb, utaselégedettségi felmérésen alapuló Skytrax World Airline Awards 2021-en, a francia légicég lett a legjobb Európában.

 

Valamint elnyerte a legjobb nyugat-európai és francia vállalat díját is. Az abszolút értékelésben 350-ből a 10. helyen végzett, a top 10-ben egyetlen európai légitársaságként szerepelt.

A felmérés több mint 100 nemzet 13 millió utasának véleménye alapján készült.

A Skytrax emellett elismerte a franciák egészségvédelmi intézkedéseit is, és COVID Airline Excellence kiválósági elismerésben is részesítette a vállalatot. Ez a harmadik alkalom a koronavírus-járvány kitörése óta, hogy a légitársaság egészségügyi intézkedéseit a Skytrax elismeri: először négy-, majd a legmagasabb, ötcsillagos COVID-minősítést adott az Air France Protect programnak.

Anne Rigail vezérigazgatója elmondta, nagy megtiszteltetés légitársaságuknak, hogy elnyerték a díjakat. „Az ügyfeleink bizalmát és a munkatársaink elköteleződését is tanúsítják ezek az elismerések. Az Airbus A350-esek, valamint A220-asok forgalomba állítása, az új prémium várók megnyitása is azt mutatja, hogy nagy hangsúlyt fektetünk az utasélmény fokozására. Továbbra is törekedni fogunk ügyfeleink egészségének megőrzésére és az utazás egyszerűsítésére."

Forrás: Air France


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.