Árgaranciát vezetett be a Wizz Air

A gazdasági recesszió ellenére mintegy 30 százalékkal nőtt a Wizz Air forgalma az év első öt hónapjában. A régió piacvezető diszkont légitársasága 2,8 millió utast szállított január elseje és május 31 között, az egy évvel korábbi 2,15 millióval szemben.

A látványos növekedés azt jelzi, hogy a gazdasági válság nyomán az utasoknak a korábbinál is fontosabb szempont az ár, így tovább nőtt a költséghatékony diszkont légitársaságok vonzereje - áll a társaság közleményében. A vállalatok között is egyre több választja munkatársai utaztatására a modern flották kényelmét alacsony áron kínáló diszkont járatokat.

A Wizz Air a megnövekedett forgalomra, és az utasok igényeire tekintettel a nyári akciók idejére nem emelte múlt évi árait, továbbá új árgarancia-szolgáltatást vezetett be. Ennek lényege, hogy amennyiben utasuk egy hasonló időben közlekedő konkurens légitársaságnál olcsóbb jegyárat talál, a Wizz Air az árkülönbség dupláját téríti meg. “Az árgaranciával is biztosítani kívánjuk, hogy utasaink a lehető legolcsóbban érjék el úti céljukat Európa egyik legmodernebb flottájával.” – mondta Abrán György, a Wizz Air kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. A Wizz Air az idén új járatokat indított Madridba, Nápolyba és újraindította a nyári „slágerjáratait” is: Ferihegyről Burgaszba, Korfura, Krétára, Rodoszra és Palma de Mallorcára is közlekednek a repülőgépeik.


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.