Átalakulhat a ferihegyi catering

A repülőgépek fedélzeti ételellátását biztosító Budapest Aeroservice Kft. tartozásai miatt múlt pénteken kapcsolta ki a cégnél az áramot a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BUD), azóta a légitársaságok meg tudták oldani utasaik ellátását - közölte Hardy Mihály, a BUD vállalati és közkapcsolati igazgatója pénteken.

Hardy Mihály azt mondta: egyedül a British Airways utasainál volt fennakadás ezen a pénteken.

A Népszabadság online pénteki cikkében írt arról, hogy átrendeződhet a reptéri catering ellátás, mert leállt a reptéri szolgáltató, amely korábban a Malévet is kiszolgálta, miután a reptér kikapcsolta náluk az áramot.

A Budapest Aeroservice már február-március óta nem fizet sem bérleti díjat, sem a közüzemi számlákat, a hónapok óta tartó egyeztetések és felszólítások ellenére sem. A tartozás már olyan mértékű, hogy nem maradt más lehetőség, a BUD kénytelen volt kikapcsolni az áramot - közölte az igazgató.

Hardy Mihály kifejtette: vannak más szolgáltatók is a piacon. A helyzetről a múlt héten értesítették a budapesti repteret használó légitársaságokat. Adtak egy listát arról, hogy honnan tudnak rendelni, illetve azt tanácsolták, hogy amelyik légitársaság tud, hozzon a visszaútra is ellátást.

Az igazgató hozzátette: bármely cég beszállíthat, amely megfelel az előírásoknak. Már kaptak olyan jelzéseket, hogy légitársaságok más szállítókkal megoldották az ellátást.

A tartozásról Hardy Mihály annyit mondott: több tízmillió forint csak a kifizetetlen számla, ennél lényegesen több a bérleti díj elmaradása, de pontosabb adatot nem kívánt nyilvánosságra hozni. Hozzátette: egyelőre várják, hogy a cég kifizesse tartozását.

Forrás: MTI


Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói

Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói 

Újra megjelennek Magyarországon a Google járgányai.
A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain

A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain 

A Lufthansa gazdasági okokból leállítja a fedélzeti értékesítést hosszú távú járatain.
Emirates és Visit Hungary megállapodás

Emirates és Visit Hungary megállapodás 

Az Emirates légitársaság együttműködési megállapodást írt alá a Visit Hungaryvel a Magyarországra irányuló beutazó turizmus fellendítése érdekében.
A Wizz Air törölte a Lisszabonból Budapestre tartó járatát

A Wizz Air törölte a Lisszabonból Budapestre tartó járatát 

A légitársaság már közvetlenül tájékoztatta azon érintett utasait, akik a weboldalon, illetve applikáción keresztül intézték foglalásukat.
Járattörlések a belgiumi repülőtéren

Járattörlések a belgiumi repülőtéren 

A közlekedési vállalatok szakszervezeteinek sztrájkja miatt közlekedési fennakadások és járattörlések várhatók április 29-én.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.