Áttörés: a levegőbe emelkedett a világ első elektromos utasszállítója

Sikeresen tesztelték a világ első elektromos utasszállító repülőgépét. Egy hatüléses géppel sikerült három percig a levegőben maradni.

A világ első, kizárólag elektromos meghajtású utasszállító repülőgépének sikeres tesztjéről számolt be kedden egy kanadai és egy amerikai cég, bár a repülőgép csupán három percig volt a levegőben. A vancouveri székhelyű Harbour Air - amely azzal büszkélkedik, hogy Észak-Amerika legnagyobb hidroplán-légitársasága - és a seattle-i székhelyű magniX, amely elektromos hajtóműveket gyárt, egy átalakított hatüléses DHC-2 de Havilland Beaver típusú gépet tesztelt a Fraser-folyón, a brit kolumbiai Richmond közelében. A 750 lóerős magni500 hajtóművel ellátott hidroplánt Greg McDougall, a Harbour Air alapítója és elnöke vezette.

Ma történelmet írtunk, egy új kor hajnalán vagyunk a repülés történetében. Ez a próbarepülés az első lépés afelé, hogy a kizárólag elektromos hajtású repülőgépek kereskedelmi forgalomba kerülhessenek – mondta McDougall.

Több gyártó is dolgozik kizárólag elektromos hajtású repülőgépek kifejlesztésén, köztük a Boeing és az Airbus. A magniX az Eviation izraeli céggel is kapcsolatban áll, amely a júniusi párizsi légi bemutatón bemutatta a közönségnek Alice nevű kilencüléses elektromos repülőgépet. Az Alice első útját jövőre tervezik.

Forrás: hvg.hu


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.