Autópályák: újratárgyalás következik

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiválasztotta a jogi tanácsadót közbeszerzési pályázaton a köz- és magánszféra (public-private partnership - PPP) részvételével épült autópálya projektek felülvizsgálatához, a szerződések újratárgyalásához.

A közbeszerzési értesítőben megjelentek szerint a Dr. Abay & Dr. Török ügyvédi Iroda 17 millió forintért végzi el a PPP keretében megvalósított M6 autópálya Érdi tető-Dunaújváros, az M6 autópálya Dunaújváros-Szekszárd, az M6/M60 gyorsforgalmi út Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszai és az M5 autópálya szerződéseinek a felülvizsgálatában a jogi tanácsadást és képviseletet.   

Orbán Viktor kormányfő tavaly októberben jelentette be, hogy felülvizsgálják a PPP szerződéseket.    

A PPP projekt lényege, hogy az állami és a magánszféra összefogásával a beruházást a magánbefektető építi fel  és üzemelteti a szerződésben vállalt futamidőig, rendszerint 20-30 évig. Az állam ez idő alatt fizet a használatért, majd a futamidője lejártával a létesítmény állami tulajdonába kerül.   

Az idén júliusban Fellegi Tamás, a fejlesztési tárca vezetője az Országgyűlés gazdasági bizottságában elmondta, hogy a PPP-szerződések újratárgyalása nélkül azok háromezer milliárd forint terhet jelentenének a költségvetésnek. Akkor bejelentette, hogy eddig 100 PPP-szerződést vizsgáltak felül és megjegyezte, hogy az autópálya projekteket elkülönítetten kezelik. Az idei költségvetésben 120 milliárd forintot irányoztak elő a PPP-projektek kiváltására, ebből az M5-ös és az M6-os autópálya kiadások 99,1 milliárdot tesznek ki.       

Az M5-ös autópálya utolsó szakaszát 2006-ben, az M6-osét tavaly  márciusban adták át.

Forrás: MTI


Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.