Az airberlin már hétfőtől visszatér

Az airberlin német légitársaság Berlin és Budapest között naponta közlekedő járatot vesz fel menetrendjébe jövő hétfőtől, ezzel pótolva a Malévval közösen üzemeltett járatok kiesését - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

A Malév leállása miatt törölt járatok reptéren rekedt utasai utanként 49 eurós áron foglalhatnak át az airberlin önállóan üzemeltetett járatára jövő héten szerdáig, február 8-ig.     

A társaság új, önállóan üzemeltetett járata február 6-án, hétfőn közlekedik először, 12:45-kor indul Berlinből és 15 órakor indul vissza a német fővárosba Budapestről - közölte a társaság.   

Az airberlin és a Malév hetente 79 járatot üzemeltetett közösen egy tavaly októberben kötött megállapodás alapján - közölte a cég.

Az Air France francia légitársaság továbbra is három járatot üzemeltet Párizs és Budapest között, és várhatóan ezekkel fogja elszállítani azokat az utasait, akiknek a jegye egy, a Malév által üzemeltett járatra szólt. A képviselő hozzátette, hogy a KLM is naponta három járattal közlekedik Amszterdam és Budapest között.

A LOT lengyel légitársaság jelenleg elemzi a Malév utasok átvételének lehetőségét a társaság meglévő járataira - értesítette pénteken az MTI-t a LOT sajtóirodája. A lengyelek figyelembe veszik a kapacitás növelésének, illetve a járatok sűrítésének lehetőségét.   

A belga légitársaság, a Brussels Airlines rugalmasan alkalmazkodik a Malév pénteki végleges leállásával kialakult helyzethez. Még nem döntöttek arról, hogy kell-e járatokat sűríteni vagy a kapacitást növelni a maléves vonalakon. Arról viszont már döntést született, hogy a belga légitársaság elviszi a péntek előtt vásárolt, érvényes Malév-jeggyel rendelkezőket az érintett viszonylatokon, bár a magyar társaság utasainak meg kell fizetniük a jegyár-különbözetet a belga járatokon.   

Az eredetileg tervezettnél nagyobb kapacitású repülőgépet indít pénteken kora este Budapestre a Cseh Légitársaság (CSA), hogy a gépre felférjenek a cseh fővárosban rekedt utasok. Prágából a menetrend szerinti legközelebbi járat délután 17 órakor indul Budapestre. Eredetileg mintegy 40 személy szállítására alkalmas gépnek kellett volna repülnie, de a CSA illetékeseinek döntése alapján azonban egy nagyobb befogadóképességű gépet indítunk a magyar fővárosba. Külön járat indítását Prágából Budapestre a CSA egyelőre nem tervezi.   

A Travel Service május elsejétől Smartwings márkanéven menetrendszerinti járatokat indít Budapestről. Desztinációkat még nem neveztek meg. De volt idő, amikor a Smartwings repülte a Budapest-Prága útvonalat. Igaz, nem túl nagy járatsűrűséggel és meglehetősen késő éji időpontokban.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.