A pilóta nem tudott elindulni Igarka repülőteréről, hogy a szintén szibériai Krasznojarszkba repüljön. A gép ugyanis több mint 24 órát állt az előtéren, ahol mínusz 51 fok volt és a gumik a betonhoz, a fékek pedig a fémtestekhez fagytak. A többszöri erőlködés ellenére a gép képtelen volt elgurulni.
A repülő 74 utasa közül az erősebbek visszaöltöztek a téli meleg holmikba, és a gépből kiszállva a repülőt két oldalon, a szárnyak belépő élénél megragadva hátra tolták. Munkájuk végeztével – és a parancsok köszönetével – visszaszálltak a gépbe, mely rendben elindult és célállomására meg is érkezett.
{youtube|id=TE8Lq6jSnoc}
Zsaluzek Endre, a MALÉV egykori mérnöke és a korábbi szovjet repülőtechnika kiváló ismerője elmondta, hogy a Tupolev 134 típus parkolófékjét úgy kell beállítani, hogy a kabinban a pedálra erőteljesen rálépnek, mikor is egy szelep nyílása után rámegy a nyomás fékekre, melyek befognak és egy karral ezt az állapotot rögzítik. A kiengedés, mely most nem volt lehetséges az extrém hideg miatt, hasonlóképpen működik, csak visszafelé. A befagyott állapotban a 30 tonna plusz rakomány körüli gépet a „Push back” traktoroknak sem sikerült megmozdítani. Szerencsére ennél a típusnál a viszonylag földközelben lévő szárnyélek a földről könnyen elérhetők, bár ezek erőszakos nyomogatása nem egészen megnyugtató jelenség.
Az utasok tolták be az orosz repülőgépet
„Hölgyeim és Uraim, itt a kapitány beszél és az Önök segítségét kéri” – hangzott el a Szibériai UTair csoporthoz tartozó Katekavia légitársaság egyik TU-134-es járatának parancsnokától.

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük
Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Száz mozdonnyal erősít a MÁV
Ebből harminc már megérkezett.

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!
Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban
Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.

Emirates: nyári-téli újdonságok
A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség
A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest
A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása
Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét
A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket
A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.