Beelőzték bővülésben a közel-keleti légitársaságokat az európaiak

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint bővült a világ légi áru- és utasforgalma is augusztusban az előző évihez képest, a kapacitások bővülése a forgaloménál is nagyobb volt.

A montreali székhelyű, 260 légitársaságot magába foglaló kereskedelmi szervezet csütörtöki közleménye szerint árutonna-kilométerben számolva 3,9 százalékkal bővült a szektor, ugyanakkor az ennél nagyobb, 4,1 százalékos kapacitás-bővítés miatt az egyébként is rekord alacsony, 40,7 százalékos töltöttségi mutató 0,1 százalékponttal lejjebb került.

A legnagyobb bővülést a korábbi hónapoktól eltérően nem a közel-keleti, hanem az európai légi cégek produkálták 6,6 százalékkal. A világ légiáru-forgalmának 40 százalékát adó Ázsia-Óceániában 2,8 százalékkal nőtt a kereslet, Dél-Amerikában viszont 3,3 százalékos csökkenést mutattak ki.

Hasonló folyamatok uralták az utasszállító piacot is, értékesített utaskilométerben számolva a szektor 4,6 százalékkal teljesített jobban, mint tavaly augusztusban, a járatok átlagos kihasználtsága így is 0,9 százalékponttal csökkent 83,8 százalékra, mert a légi cégek a bővülés mértékénél nagyobb, 5,8 százalékos kapacitás-bővítést hajtottak végre.

A közel-keleti légitársaságok 9,9 százalékos bővülését csak Ázsia-Óceánia tudta megközelíteni 7,8 százalékkal, Európa 2,7, Észak-Amerika 1,7 százalékos növekedést jelentett.

Forrás: MTI


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.