Bemutatkozott a világnak Kína új utasszállítója

Szingapúri Airshow-n mutatták be szombaton Kína első, saját fejlesztésű 170-190 férőhelyes, keskenytörzsű utasszállító repülőgépét, a Comac C919-est, amely már többezer megrendelést kapott.

A gép a Szingapúr Airshow-n, Ázsia legnagyobb légi bemutatóján vett részt, az eseményen a térség országainak légierői és fejlesztői adnak számot évente az új fejlesztésekről. Idén a 737 Max-al folyamatos gondokkal küzdő Boeing távol maradt, de a másik rivális, az Airbus képviseltette magát - az Economx írásából idézünk.

A fotó illusztráció / depositphotos.com
A fotó illusztráció / depositphotos.com

Kína, amely önellátásra törekszik a technológiai szektorban, nagy összegeket fektetett be ennek az első kínai tervezésű utasszállító repülőgépnek a gyártásába. Peking azt reméli, hogy a C919-es képes lesz felvenni a versenyt a népszerű külföldi repülőgépekkel, mint például a Boeing 737 MAX és az Airbus A320-as. A repülőgépet az állami tulajdonú Comac (Commercial Aircraft Corporation of China, Ltd.) gyártja, de számos alkatrészét más országokból szerzik be.

A C919-es tavaly májustól a China Eastern Airlines Sanghaj és a déli Csengtu között közlekedik rendszeresen.

A 164 utas szállítására alkalmas keskeny törzsű repülőgép első példányát hivatalosan 2022 decemberében adták át a kínai légitársaságnak. A gyártó öt éven belül 150 modellre tervezi növelni éves gyártási kapacitását. A sanghaji tudományos és technológiai bizottság 2023 januárjában arról számolt be, hogy erre a típusra már 1035 megrendelést kaptak 32 ügyféltől, azóta ez a szám tovább nőtt. 

 


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.