Berettyóújfaluig folytatódik az M35

Az M35 két ütemben megvalósuló kivitelezésével indul Hajdú-Bihar megyében az infrastrukturális nagyberuházások időszaka. Tíz évvel ezelőtt, 2006-ban fejeződött be az autópálya építése az M3-tól Debrecenig. Az újabb, 24,1 km hosszú szakasz alapkövét 2016. július 6-án tették le.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az M35 autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti szakaszának kivitelezése két ütemben valósul meg. Az első a 4. sz. főút és a 481. sz. főút között, 5,4 kilométeren, 2x2 forgalmi sávval, leállósávval, középső elválasztó sávval épül meg. A szakaszon két különszintű közúti csomópont lesz a 4. sz. főút, valamint a 481. sz. főút keresztezésénél. A kivitelezést a Colas Hungária-Colas Út Konzorcium végzi, nettó 17,2 milliárd forint értékben. A beruházás keretében 5,5 km hosszan, új nyomvonalon megépül a 481. sz. főút, ami a 47. sz. főúttal köti össze az M35 autópályát. A Debreceni Repülőtér számára is magas színvonalú közúti kapcsolatot biztosító szakasz kivitelezését az STR Építő Kft. végzi, 4,9 milliárd forintért. Az első ütem legkorábban 2017 végén nyílhat meg a közlekedők előtt.

A beruházás második ütemében az M35 autópálya 481. sz. főút – Berettyóújfalu közötti része készül el 18,7 kilométeren. A fejlesztés keretében egy különszintű csomópontot épül az M35 autópálya és a Hajdúszovát-Derecske összekötő keresztezésében. Mikepércsnél egyszerű, Derecskénél komplex pihenőhelyet alakítanak ki. A projekt részeként megépül az M4 autópálya egy rövid, 1,5 kilométeres szakasza is. A kivitelezést a HÓDÚT Kft. és Duna Aszfalt Kft. közösen végzi 46,9 milliárd forintért. Az M35 II. ütemének átadása 2018 végén várható.

Az ünnepélyes alapkőletételen Tasó László államtitkár elmondta: „Az előttünk álló időszakban a gazdasági növekedés felpörgetése érdekében Magyarország szintet lép a gyorsforgalmi hálózat sűrűségében. A kormány uniós és hazai források felhasználásával beköti a gyorsforgalmi hálózatba a megyei jogú városokat, kiépíti az autópályák, autóutak országhatárokig tartó szakaszait, magas színvonalú útkapcsolatokat létesít további kiemelt gazdasági térségekig. A közútfejlesztés fokozott ütemét jól jellemzi, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából csak idén közel 1100 milliárd forint értékben indulnak el nagyobb részben kivitelezési közbeszerzési eljárások.”

dr. Barcsa Lajos Debrecen alpolgármestere kiemelte: „ A több mint 200 milliárd forintos Új Főnix Tervvel teljesen megváltozik Debrecen. A változás egyik fontos eleme az M35-ös autópálya folytatása, a másik pedig a sztrádát a repülőtérrel összekötő 481-es út megépítése. Fontos egyrészt a debreceni átmenő teherforgalom csökkentése szempontjából, másrészt a repülőtér mellett épülő 600 hektáros új Déli Ipari Park tekintetében. ”

Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője hozzátette: „Az autópálya további szakaszának megépítése az elmaradott bihari térség számára óriási jelentőséggel bír, hiszen a gazdaság fejlesztéséhez és fellendüléséhez elengedhetetlen a gyorsforgalmi kapcsolat megteremtése. Ez az út a nemzeti összetartozás útja is egyben, hiszen az anyaország és Erdély között az M35 és az M4 autópályák átadásával újabb határátkelő nyílik.”

Nagy Róbert, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgatója hozzáfűzte: „Az M35 újabb két ütemének megépítésével a biztonságos és gyorsabb haladás mellett, a 47-es főút mellett lévő települések - Debrecen, Mikepércs, Sáránd, Derecske, Tépe és Berettyóújfalu - jelentősen tehermentesülnek az átmenő forgalom alól. A 47. sz. főút kiváltásával az autópályán haladva Berettyóújfaluig a menetidő várhatóan 20 perccel csökken.”

A beruházás uniós és hazai forrás felhasználásával a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg.


Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért

Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért 

Hollandia 49 euróért megvásárolható nyári vasúti bérlettel ösztönzi az idei csúcsszezonban a belföldi turizmust.
Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények

Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények 

A sebességkorlátozásra azért van szükség, mert a sínek hőmérséklete 50 fok fölé emelkedik a hőségben.
Járatnyitás Budapestre

Járatnyitás Budapestre 

Bristolból, Liverpoolból és Belfastból is indulnak új járatok.
Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől

Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől 

Rekordalacsony kibocsátással zárta a 2026-os pénzügyi évét a légitársaság.
Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek

Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek 

Rövidebb terelések jöhetnek az autópályákon.
Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak

Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak 

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) bejelentette: pénteken több független benzinkút országszerte zárva tart.
Zavarok a német vasúti forgalomban

Zavarok a német vasúti forgalomban 

A digitális vasúti rádiórendszer meghibásodása miatt kedden este Németországban szinte teljesen leállt a vonatforgalom.
Búcsú az extra poggyászdíjaktól – fordulat jön a kézipoggyász-szabályozásban

Búcsú az extra poggyászdíjaktól – fordulat jön a kézipoggyász-szabályozásban 

Jó hír a repülővel utazóknak, a légitársaságok pedig kénytelenek „lenyelni a békát”.
Rendkívüli ellenőrzések az Airbusnál

Rendkívüli ellenőrzések az Airbusnál 

Az érintett gépek többségét az Emirates üzemelteti, több gépet azonnal a földre parancsoltak a kötelező vizsgálatok idejére.
Hétvégén forgalomkorlátozás a főváros több pontján

Hétvégén forgalomkorlátozás a főváros több pontján 

Szombat reggel 7 órától vasárnap hajnali 3 óráig lezárják a Hősök terét, a Kós Károly sétányt, valamint az Állatkerti körutat a Hősök tere és a Gundel Károly út között.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.