Biciklivel vonatozáshoz szerencsésnek kell lenni

Dániában a vonatokon külön kocsit biztosítanak a bicikliseknek, tolószékeseknek és babakocsisoknak, ahol le is lehet ülni, de ha sok az utas, egyszerű biztonsági övvel lehet megoldani, hogy a bicikli rögzítve legyen, és állva maradjon.

Magyarországon az Elvira böngészésekor, bár van ilyen keresési funkció, elsőre mégsem egyértelmű, hogy melyik vonatra juthatunk fel biciklivel is. Mindössze annyi derül ki, hogy „kerékpár az arra alkalmas kocsiban elhelyezhető”.

Megkérdeztük a MÁV-START ügyfélszolgálatán, hogy mi a teendő, ha valaki biztosra akar menni. Azt mondták, az Elvirán látható kerékpár piktogram azt jelenti, hogy a vonaton van olyan kocsi, ahova el lehet helyezni a bicikliket. Amúgy egy átlag szerelvényre összesen 4-6 biciklit engednek fel.

Arra a kérdésre, hogy egy zsúfoltabb járatra mi a trükk a feljutáshoz, azt mondták, korán kell kiérni a pályaudvarra. Jellemzően 20 perccel az indulás előtt áll be a vonat, érdemes már akkor ott lenni. Köztes állomásokon így kevesebb az esély. Úgy tűnik tehát, hogy nehéz teljesen biztosra menni.

A Budapest-Pécs vonalon például közlekedik olyan IC, amire előzetesen is lehet helyet foglalni, ezeken ugyanabban a kocsiban utaznak a biciklik és a tulajdonosok, így a bicikliket végig szemmel lehet tartani. Annyi csak a teendő, hogy kerékpárhelyjegyet kell venni 140 forintért, ami egyben az utasnak is biztosít helyet a bicikli közelében. A kerékpárjegy erre a szakaszra 845 forint, egy teljes árú menetjegy pedig 3380 forint. A Magyar Kerékpárosklub tagjai 25 százalék kedvezmény kapnak a kerékpárjegyre. (kerekagy.blog.hu)


Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.