Bírósági „nem” a ferihegyi zajpanaszra Lőrincen

Július 8-án megszületett a jogerős ítélet abban a perben, amelyet zaj-és környezeti terhelés kapcsán egy XVIII. kerületi lakos indított a Budapest Airport (BA) ellen.

A bíróság a felperes kártérítési igényét elutasította és megállapította, hogy a BA nem követett el jogsértést. Ezzel lezárult az első olyan precedens értékű per, amelyet zajterhelés kapcsán egy magánszemély indított a ferihegyi repülőtér üzemeltetője ellen.

Egy erzsébet-bélatelepi ingatlan tulajdonosa több mint 4 éve állt perben a repülőtér üzemeltetőjével. Állítása szerint a ferihegyi repülőtér működése számára egészségkárosodást okozott, valamint háza értékcsökkenését eredményezte. Az iratok tanúsága szerint a pert elindító pestszentlőrinci lakos kifogást emelt a vélt jogsértések ellen, valamint kérte a repülőtér működési feltételeinek szigorítását, illetve a működés teljes beszüntetését. Véleménye szerint a légiközlekedés által keltett zajhatások meghaladták az előírt határértéket, az általa lakott épületben károk keletkeztek és mindezek következtében az ingatlan is veszített értékéből. Beadványában több mint 20 millió forint kártérítés megfizetését követelte. A bíróság első fokon már elutasította a keresetet.

A döntés idén januárban született, de nem emelkedett jogerőre, mert a felperes fellebbezett. Ezt követően azonban a bíróság másodfokon is a BA-nak adott igazat, mivel - a bírói indoklás szerint - semmilyen bizonyíték nem utal a Budapest Airport jogsértő magatartására. A döntés újabb, immár bírósági ítélettel alátámasztott, egyértelmű bizonyíték arra, hogy a ferihegyi repülőtér az előírásoknak megfelelően működik, a Budapest Airport a jogszabályok tiszteletben tartása mellett végzi a repülőtér üzemeltetését.

Ez azért is különösen fontos üzenet, mert jelenleg több olyan bírósági ügy van folyamatban, amelyeknek a jelenlegi perhez hasonló jogi háttere van. "Örömmel értesültünk a bíróság döntéséről, amely egyértelműen kimondja, hogy a BA a jogszabályokkal összhangban üzemelteti a repülőteret." - hangsúlyozta Szarvas Gábor környezetvédelmi- és munkavédelmi igazgató, majd hozzátette: "A BA emellett továbbra is kiemelt figyelmet fordít a repülőtér környékén élő lakosságra és elkötelezett abban, hogy a zajjal kapcsolatos problémákat érdemben kezelje. Az elmúlt időszakban számos olyan intézkedés történt, amely érdemben javított az erzsébet-bélatelepiek életminőségén. Példaként említhetném a településrészt érintő felszállási irányszög változtatását, vagy a napokban elindított önkéntes zajszigetelési programot."- olvasható a Budapest Airport közleményében.


A Wizz Air felfüggeszti a dubaji, abu-dzabi-i járatait

A Wizz Air felfüggeszti a dubaji, abu-dzabi-i járatait 

A légitársaság azokat az ügyfeleket, akik közvetlenül foglaltak, az általuk megadott e-mail címeken és telefonszámokon értesíti.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.