Büntetheti a Heathrow az üres ülésekkel közlekedő járatokat

Pótdíj kiszabását tervezi a londoni Heathrow repülőtér a korszerűtlen gépeket üzemeltető valamint az üres helyekkel repülő légitársaságra.

A változások részét képezik annak a repülőtéri díjszabási rendszernek, mely révén a Heathrow versenyképesebbé válhat európai riválisaival szemben.

A repülőtér szóvivője úgy nyilatkozott: a repülőtéri díjakból származó bevétel változatlan maradna, de díjak rendszere megváltozna környezetvédelmi szempontoknak megfelelően. A Financial Times jelentése szerint a Heathrow a felszállásért kiszabott illetéket 220 és 1000 font között határozná meg. A leszállási illeték esetében az egyes repülőgépek károsanyag-kibocsátása 10%-ról 15%-ra emelkedik. A csendesebb gépeket üzemeltető légitársaságok kedvezményeket kapnak csakúgy, mint az átszálló utasokat szállítók. Ugyanakkor emelkednek a belföldi járatok illetékei.

A Heathrow legnagyobb ügyfele, a British Airways (BA) alapjában véve támogatja a változások céljait, de vannak részei, melyek miatt aggódik. „Úgy véljük, hogy a belföldi utasokra kiszabott díj emelkedése a belföldi és a regionális repülőterek forgalmának csökkenéséhez vezethet” – mondta el a BA egyik szóvivője.


Már megnézhető a Turkish Airlines reklámja José Mourinhóval

Már megnézhető a Turkish Airlines reklámja José Mourinhóval 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.