Azoknak kell büntetést fizetniük, akik nem férnek el egy ülésben, nem tudják becsatolni az övüket, vagy nem tudják lehajtani a karfát, ha az ülésben ülnek. Azoknak, akik „túl kövérek a repüléshez”, még egy jegy árát ki kell fizetniük, vagy magasabb kategóriájú jegyet kell venniük, ahol több hely áll a rendelkezésükre – áll a United Airlines weblapján. Ha nincs szabad hely a járaton, a túlméretes utasnak meg kell várnia azt a következő járatot, amelyen lesz két egymás mellett szabad hely. „Ezt csak akkor tesszük meg, ha nincs semmilyen más megoldás” – mondta Robin Urbanski Janikowski, a légitársaság szóvivője. A United tavaly több mint 700 esetben kapott panaszt olyan utasoktól, akik nem tudtak kényelmesen utazni, mert a mellettük lévő utas túl sok helyet foglalt el. Urbanski Janikowski azt mondja, nyolc másik amerikai légitársaság is hasonló intézkedések bevezetését tervezi. Arról azonban nem beszélt, kinek a feladata eldönteni, hogy az utas túl kövér a sztenderd ülésmérethez. A chicago-i WBBM hírrádió úgy tudja, a United felszólította a check in-nél és a kapuknál dolgozó repülőtéri alkalmazottait, hogy legyenek szemfülesek.
Bünteti a kövéreket a United Airlines
A United Airlines néhány napja bünteti azokat az utasokat, akik túlsúlyuk miatt nem férnek el egy ülésben. Nekik ki kell fizetniük egy másik jegy árát is. Ha pedig zsúfolt a gép, meg kell várniuk a következő járatot.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.