Burkolt sztrájk a Jet Airways-nél

Szeptember 14-én pénteken már negyedik napja késésekkel, járatösszevonásokkal, járattörlésekkel kellett szembesülnie az indiai Jet Airways utasainak.

Az indiai munka törvénykönyve nem engedélyezi a sztrájkot az évnek ebben a szakában, a pilóták azonban kicselezték a rendelkezést és tömegesen beteget jelentettek. 160 kapitány és 190 másodpilóta „esett ágynak” egyik napról a másikra, ezért a légitársaság szimulált sztrájkra gyanakszik. Szerdán 186 járatot – köztük 32 nemzetközit – érintett a sztrájk és 13 000 utast sújtottak a késések vagy törlések.

Az indiai légitársaság brüsszeli hubjából többek között három nagy indiai célpontba, Chennaiba, Delhibe és Mumbaiba, valamint New Yorkba és Torontóba közlekedik. A légitársaság szóvivője elmondta, a problémás járatok utasait száz százalékban kártalanítják, illetve díjmentesen átfoglalják jegyüket egy másik járatra.

„A légitársaság arra kéri az utasokat, hogy jelenjenek meg a járatinduláskor, mivel mindenkit eljuttatnak úti céljába, mint a sztájkok idején általában. A járatok többsége közlekedik, vagy a törlések esetén alternatív járatokat keresnek az utasok számára” – hangsúlyozta a Napi Turizmus kérdésére Váradi János, a Jet Airways-t hazánkban képviselő Aviareps Magyarország Kft. ügyvezetője.

Pénteken egyébként a Brüsszelből induló és oda érkező nemzetközi járatok közül törölte a légitársaság egyik New Yorki és a delhi járatát.

A Jet Airways folyamatos információkat szolgáltat honlapján a járatok alakulásáról.


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.