Csak az oltottakat engedik majd repülőgépre ülni?

Világszinten érvényes szabályokról egyelőre nem hallani, de Alan Joyce, a Qantas vezérigazgatója bejelentette: ha elérhetők lesznek a koronavírus elleni vakcinák, akkor azokat légitársasága kötelezővé fogja tenni a nemzetközi járatain, és szerinte ezzel nem lesz egyedül, sőt - írja az AIRportal.hu.

A 9Now helyi hírtelevíziónak nyilatkozva a Qantas vezetője, Alan Joyce elmondta: amint lesz elérhető vakcina az új koronavírus ellen, a Qantas meg fogja változtatni az utazási feltételeket, és az oltás meglétéhez fogja kötni a fedélzetre lépést. Olyan alapvető kellék lesz ez a nemzetközi utazáshoz, mint az útlevél vagy a vízum – fogalmazott Alan Joyce, hozzátéve: még vizsgálják, hogy a belföldi forgalomban is előírják-e a vakcina beadását. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ezt szerinte nem csak Ausztrália vagy a Qantas, de a világ minden országa és légitársasága elő fogja írni.

A vezérigazgató emellett beszélt arról is, hogy több hónap után újra elindították a Sydney és Melbourne közötti járatokat, amelyekből a járvány előtt 45 közlekedett naponta. Karácsonyig a korábbi kapacitás 60 százalékát szeretnék visszaépíteni, ha pedig a teljes kapacitást visszaépítik csak ezen az egy útvonalon, akkor 3 ezer embert vesznek vissza a céghez.

Forrás: Airportal.hu


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.