Csaknem harmadával többen indították idén balatoni vonatozással a szezont

Az időjárás június közepére végre kegyes volt a szünidőt megkezdő iskolásokhoz és a pihenni vágyókhoz is. Jól látszik a június 15-én életbe lépett nyári menetrend első hétvégéjén eladott menetjegyek számából, hogy a tavalyi bázishoz képest jelentősen, 27,5 százalékkal nőtt az utasforgalom a balatoni vonatokon.

Az első igazi nyári hétvégén a Balatonra összesen 33 ezren, 27,5 százalékkal többen utaztak vonattal a tavalyi azonos időszakhoz képest; ebből 22 ezren a déli partot, míg 11 ezren az északi partot választották úti céljukként. Országos szinten közel 595 ezer utazáshoz váltottak menetjegyet vagy bérletet, ami összességében 5 százalékos utasszám-növekedést jelent az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest.

A legtöbben, 246 ezren pénteken vették igénybe a vasúttársaság szolgáltatását, szombaton és vasárnap is 178 ezren utaztak vonattal. Bérletből 5 százalékkal, menetjegyből pedig 4,5 százalékkal fogyott több a tavalyi első nyári hétvégéhez képest, A MÁV-START utasai közül egyre többen választják a menetjegyek megvételének alternatív, legkényelmesebb módját, az online vagy a Vonatinfó alkalmazáson keresztüli jegyvásárlást: az utasok 55 százaléka pénztárban váltotta meg a menetjegyét vagy felárát, 45 százalékuk pedig a Vonatinfóval, online, automatából vagy fedélzeten vásárolt.

Forrás: Turizmus Online


Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével

Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével 

Az Air India és a Singapore Airlines (SIA) megállapodott abban, hogy jelentősen kibővítik code-share megállapodásukat, 11 indiai várossal és további 40 nemzetközi célállomással bővítik hálózatukat, hogy jobb utazási lehetőségeket kínáljanak a utasaiknak Szingapúr és India között, valamint azon túl.
Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését

Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését 

Egy széleskörű új kutatás beazonosította azokat a kulcsfontosságú viselkedési mintákat, amelyek 2025-ben és azon túl is alakítják majd a nagy légitársaságok utasköltési trendjeit.
Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutakra

Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutakra 

Az Európai Bizottság 48,6 millió euró (19,5 milliárd forint) pénzbírságra ítélte a cseh és az osztrák államvasutakat, amiért a két vasúttársaság megsértette az európai uniós versenyjogi szabályokat.
Október végén nyílt toborzónap az Emirates-nél

Október végén nyílt toborzónap az Emirates-nél 

A dubai székhelyű légitársaság 2024-es nagyszabású kabinszemélyzetbővítési projektje tovább folytatódik. A globális toborzás Magyarországot is érinti, a legközelebbi nyílt napra októberben kerül sor Budapesten.
Újabb fenntartható programba kezd a WIZZ

Újabb fenntartható programba kezd a WIZZ 

A tesztelés két fontos útvonalon, Barcelona-Budapest és Brüsszel-Budapest között indul, az üzemanyagot a Cepsa biztosítja és a World Fuel Services osztja el az érintett reptereken év végéig.
 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.