Csökkent a forgalom egyes horvát autópályákon

Kevesebben autóztak az idén a Zágráb-Rijeka, illetve a Zágráb-Split-Vrgorac autópályán, mint tavaly; ugyanakkor a júniusi áremelés következtében nőtt a pályadíjakból származó bevétel - írta keddi kiadásában a Jutarnji list napilap.

Az autópálya-hálózat kiépítése óta az idén először könyvelt el kisebb forgalmat a sztrádákat üzemeltető Autocesta Rijeka Zagreb, valamint a Hrvatske autoceste vállalat. Ezért a júniusi 15 százalékos áremelés az év első nyolc hónapjában összességben csupán egy százalékos bevételnövekedést eredményezett tavalyhoz képest. A horvát fővárost Dalmáciával összekötő Zágráb-Split-Vrgorac sztrádán az év első félévben 5,7, július-augusztusban 4 százalékos volt a forgalomcsökkenés 2011-hez képest. Ezen a szakaszon a tavalyi 218,8 millió kunával szemben az idén július-augusztusban 217,2 millió kuna pályadíjat fizettek be az autósok, ami 0,75 százalékos visszaesés. A Hrvatske autoceste kezelésében álló valamennyi, összesen 865 kilométer hosszú autópályán 720 ezerrel volt kevesebb a gépjárművek száma, mint egy évvel korábban. Nyolchónapos időszakot tekintve a Rijekát Zágrábbal, illetve a másik irányban a Kvarner-öbölt a szlovén határral összekötő autópálya-szakaszokon a bevétel 3,2 százalékkal nőtt, a forgalom 2,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A horvát autósokhoz hasonlóan a külföldi turisták többsége az országhatártól Károlyvárosig (Karlovac) autópályán érkezett, így ezeken a szakaszokon nem volt forgalomcsökkenés. Innen Dalmácia irányába azonban a sztráda helyett sokan inkább a Plitvicei-tavak mellett vezető főutat választották. Ezért az idén a tengerpart felé vezető, úgynevezett régi úton hat-hét éve nem tapasztalt kocsisorok is kialakultak. Az autópálya-vállalatoknak az idén és jövőre 7,1 milliárd kuna hiteladósságot kell törleszteni, ezért a horvát kormány az autópályák koncesszióba adását fontolgatja - írta a horvát napilap.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.