Döntött a Kúria: megússza a bírságot a Ryanair

Így a társaság jogerősen is megnyerte a Fogyasztóvédelmi Hivatal elleni perét, nem kell kifizetnie a tavaly augusztusban kiszabott 736 ezer eurós bírságot.

A Kúria döntése szerint mivel a Ryanair az ÁSZF szerint járt el, amikor a rá kiszabott extraprofitadót az utasokra terhelte, ezért nem valósult meg a fogyasztók megtévesztése, ahogy azt a fogyasztóvédelem állította. A Kúria ezzel egy hosszú vitának vet véget - írja a Telex.hu.

Ryanair / depositphotos.com
Ryanair / depositphotos.com

Az egész ügy 2022-re nyúlik vissza, amikor a kormány bevezette az „extraprofitadót”, amit a Ryanair egyenesen rablásnak nevezett annak fényében, hogy ekkor a légitársaságok a koronavírus-járvány miatt veszteségesen működtek. A légitársaság a kormány fenyegetéseire fittyet hányva egy 10 eurós különadó képében áthárította az utasokra a terhet, ami miatt a fogyasztóvédelem 736 ezer eurós (nagyjából 300 millió forintos) büntetést szabott ki rá. A Ryanair jogi úton támadta meg a bírságot, és alkotmányjogi panaszt is benyújtott a törvény miatt – a panaszt 2023-ban utasította el az Alkotmánybíróság (AB).

Ezt követően a Fővárosi Törvényszék 2023 nyarán megsemmisítette a fogyasztóvédelem határozatát, tehát törölte a bírságot, de a kormányhivatal fellebbezett, így került a Kúriához az ügy. Bár az „extraprofitadót” a kormány azóta „környezetvédelmi adóvá” alakította, az utasadó árát megtartotta jegyei árában a Ryanair.


Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.