Dőzsölhet az Airbus

Az Airbus európai repülőgépgyártó a kereskedelmi légiközlekedésben egyetlen vállalattól származó valaha volt legnagyobb, 180 repülőről szóló megrendelését kapta az indiai fapados légitársaság IndiGotól - közölte az Airbus.

A megrendelés az előzetes megállapodás szerint 30 hagyományos A320 típusú repülőgépre és ugyanennek a típusnak 150, 2016-tól bevezetendő felújított változatára szól, s értéke 15,6 milliárd dollár.

Az A320-as felújítása során új, üzemanyag-takarékos motorokkal szerelik fel a 150 fő befogadására képes, rövid és középtávú útvonalak berepülésére alkalmas modellt. Az A320neo fantázianevű új modelltől - amelynek a mostani megrendeléssel az IndiGo lehet az első használója - 15 százalékos üzemanyag-megtakarítást remél a toulouse-i székhelyű repülőgépgyártó.

Az indiai vállalat csak később hozza nyilvánosságra azt, hogy milyen motorokkal is szerelteti fel a megrendelt gépeket. A motorszállító piacon éles verseny körvonalazódik a Pratt&Whitney, illetve a General Electric és a Safran-csoport közös vállalata, a CFM International között.

Nyomás alatt a Boeing

Az üzlet nyomást gyakorolhat az Airbus legnagyobb vetélytársának számító Boeing-ra, illetve hátráltathatja a legjobban fejlődő utasszállító repülőgép-piaci szegmensre belépni szándékozó kanadai Bombardier törekvéseit. Richard Aboulafia, a Teal Group elemzője szerint az üzlet egy jelentős megerősítése az Airbus fejlesztési tervének és azt jelentheti, hogy a Boeing "nem tarthat ki az A320-vetélytárs 737NG mellett addig, amíg szeretné".    Az A320neo listaára 87,8 millió dollár, szemben a hagyományos A320 81,4 millió dolláros árával.

Az IndiGo, amely India második legnagyobb belföldi utasszállítója, augusztusban zárja le működésének első öt évét, amely azt jelenti, ekkortól külföldre is indíthat járatokat.

A cég először a 2005-ös párizsi repülőgép-kiállítás után került reflektorfénybe, amikor 100 darab A320-as megvásárlását jelentette be.

A United Airlines korábbi vezérigazgatója, Rakesh Gangwal által irányított vállalat 2016-ban mintegy 75 repülőből álló flottával rendelkezhet, 2022-ra pedig a mostaninál százzal több repülőgépet üzemeltethet. (MTI)


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.