Dubajt, Athént és Newarkot köti össze az Emirates új járata

Az Emirates elindította az Athénon keresztül naponta közlekedő járatát Newark és Dubaj között. Az USA és Görögország közötti útvonal megnyitásával kizárólag az Emirates nyújt egész évben naponta közlekedő szolgáltatást a két ország között.

Szinte pont egy éve reppent fel a hír, hogy Budapesten keresztül New Yorkba indíthat légi járatot az Emirates. A Turizmus Online akkor megkérdezte a légitársaságot a lehetséges járatindításról, ahonnan a következő válasz érkezett: "Az Emirates-nek nincs azonnali terve arra vonatkozóan, hogy Budapestről Dubajon kívül más országba közvetlen járatot üzemeltessen."

Az Emirates új newarki járata most elindult, de valóban nem Budapesten, hanem Athénon keresztül.

Newark az Emirates 12. államokbeli célállomása, amely a Dubajt és a John F. Kennedy Nemzetközi Repülőteret összekötő, naponta négyszer közlekedő járatot kiegészítve szolgálja ki az USA ezen területét. A Newarkból és Dubajból induló utasok számára lehetővé válik, hogy Athénban fejezzék be útjukat, vagy folytassák a repülést a végső célállomásra.

„Ez az új útvonal Európa egyik legnagyobb fővárosán keresztül köti össze Amerika legnagyobb nagyvárosi területeit és Dubajt” – mondta el Hubert Frach, az Emirates nyugati kereskedelmi működésért felelős alelnöke. „Az egész évben naponta közlekedő járat elindítása lehetővé teszi számunkra, hogy utasainknak egy más légitársaságok által mellőzött útvonalon kínálhassuk az Emirates szolgáltatását."

Az Emirates a General Electric GE90 hajtóművekkel felszerelt, szélestörzsű Boeing 777-300ER-rel szolgálja ki az útvonalat, First osztályon 8 ülést, Business osztályon 42 ülést, Economy osztályon 304 ülést, valamint 19 tonnás cargo kapacitást kínálva.

Az Emirates EK209-es járata helyi idő szerint 10 óra 50 perckor száll fel Dubajból, 14 óra 25 perckor landol Athénban és 16 óra 40 perckor indul tovább Newarkba, ahová aznap este 22 órakor érkezik meg. A visszaútra az EK210-es járat helyi idő szerint 23 óra 45 perckor indul Newarkból és másnap 15 óra 5 perckor érkezik Athénba. Az EK210 Athénból 17 óra 10 perckor folytatja útját és 23 óra 50 perckor érkezik Dubajba, kényelmes átszállási lehetőséget biztosítva az Emirates több mint 50 célállomására Indiában, a Távol-Keleten és Ausztráliában.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.