Duplázhat a légi utasforgalom?

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb elemzése szerint 2037-re összesen 8,2 milliárd ember fog repülővel utazni egy év alatt, ez a mostani utasforgalom duplája.

A montreáli székhelyű kereskedelmi szervezetnek elemzése szerint éves szinten 3,5 százalékkal fog nőni az utasforgalom, a bővülés egy százalékponttal alacsonyabb a szervezet két évvel ezelőtti prognózisánál. A szövetség a csökkentést azzal magyarázta, hogy a világ több pontján is a protekcionizmus erősödését látja, ami a bővülés ellen hat.

Az IATA szerint a legnagyobb növekedést az ázsia-óceániai régió fogja produkálni és 2024-re Kína lesz a világ legnagyobb légiközlekedési piaca 1,6 milliárd utassal, ezzel leszorítja a második helyre az Egyesült Államokat, ahol a vizsgált időszak végére, 2037-re 1,3 milliárd utas lehet. A harmadik helyen a most hetedik India lesz 572 milliós forgalommal, a negyedik helyen pedig Indonézia végezhet 411 millió utassal.

Jelenleg a légiközlekedés globális szinten 65,5 millió embernek ad munkát és a világ gazdaságához mintegy 2700 milliárd dollár értékben járul hozzá. A 3,5 százalékos növekedéssel számolva az IATA azt prognosztizálja, hogy 100 millió állást fog támogatni a légiközlekedés, és 5500 milliárd dollárral járul majd hozzá a világ GDP-jéhez 2037-ben.

Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója az előrejelzést bemutató konferenciahíváson hangsúlyozta, hogy a globalizáció visszaszorulásával a forgalom fejlődési üteme 2,4 százalékra csökkenhet, ha azonban erősödnek a globalizációs folyamatok, akkor akár 5,5 százalékos is lehet a fejlődés.

A vezérigazgató az európai légiközlekedéssel kapcsolatban azt mondta, hogy a megállapodások nélküli Brexit káoszt fog okozni a repülőtereken. Egyben arra kérte a döntéshozókat és kormányokat, hogy azonnal orvosolják az európai légtér és a repülőterek kapacitáshiányát, ami már az idén nyári menetrendben is nagy fennakadásokat, késéseket, járattörléseket okozott.

Forrás: MTI


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.