Egyre könnyebb lesz bringával turistáskodni belföldön

Új kerékpáros és közösségi közlekedési fejlesztések segítik a belföldi turizmust, egyre több környezetkímélő lehetőség közül választhatnak a kirándulók - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, a Keleti pályaudvaron, Budapesten.

Schanda Tamás elmondta: május 1-jétől a kerékpáros turisták érdekében közvetlen vonat indul Budapest és a Tisza-tó között, menetideje csak 2 óra 15 perc lesz. A vonatban nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi közlekedik majd legalább 32 kerékpárhellyel, de igény esetén akár 80 biciklit is el tudnak helyezni rajta. Ugyancsak május 1-jétől ismét elérhetőek a kedvezményes, 990, illetve 2490 forintos Balaton24 és Balaton72 napijegyek, amelyeket a 26 éven aluliak olcsóbban, 660 és 1650 forintért vehetnek meg. Az egy- és háromnapos jegyekkel korlátlanul lehet utazni a tó körül, valamint a Tapolca-Sümeg szakaszon, a balatonfenyvesi kisvasúton, és a Balatonfüred és Tihany között közlekedő, a Volánbusz által közlekedtetett autóbuszokon - közölte az államtitkár.

Schanda Tamás hangsúlyozta: nem sokkal a koronavírus-járvány kitörése előtt mutatták be a Klíma- és természetvédelmi akciótervet, az ebben foglaltak végrehajtása azóta is töretlen. Az ipar és a közlekedés korszerűsítése, környezetkímélőbbé tétele, az illegális hulladéklerakók felszámolása mellett az is fontos eleme a környezetért folytatott munkának, hogy segítsék az embereknek megismerni Magyarország természeti értékeit - fogalmazott. Az államtitkár eredményesnek értékelte a munkát, mint mondta, az elmúlt mintegy 11 évben a kirándulás, a túrázás elkezdte a reneszánszát élni. Idén nyáron ismét számos lehetőséggel támogatják a családokat, baráti társaságokat abban, hogy újabb részeit ismerhessék meg az országnak, vagy visszatérhessenek a már megszeretett vidékekre - fogalmazott. Jelezte, hogy érdemes felkeresni a MÁV honlapját és részletesen megismerni a kedvezményes lehetőségeket.

Juhász Roland államtitkár hangsúlyozta, az a cél, hogy összehangolják a vonatok és a buszok menetrendjét, megszüntessék a költséges és kihasználatlan párhuzamosságokat, és megteremtsék az egységes forgalomirányítást és utastájékoztatást. Hozzátette, a végső cél 2022 elejére a tarifaközösség létrehozása, hogy egy típusú bérlettel vagy jeggyel bármelyik államilag finanszírozott közösségi közlekedési eszközön lehessen utazni.

 

Forrás: MTI


Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.