Elbutulást okoz a jetlag

Nemcsak a jetlag közvetlenül érezhető negatív hatásaitól, a kábaságtól és tántorgástól kell tartania a gyakran utazóknak, hanem elbutuláshoz is vezet, ha valakinek sűrűn borul fel a bioritmusa az idő-zónákat átlépő kelet-nyugati irányú repülőutak miatt. Az idegrendszer kutatásával foglalkozó szakemberek november 15-én tartott éves találkozóján jelentették be annak a kutatásnak az eredményeit, amely krónikus és extrém jetlagben szenvedő hörcsögöket vizsgált. A kutatás szerint ezeknél az állatoknál a normál érték felére csökkent az új neuron születések száma, továbbá tanulás és memória terén is elmaradtak társaiktól.

Jelentős fenyegetettséget jelent az egészségre a jetlag, jelentette be a konferencián a kutatás egyik vezetője, Erin Gibson, a Kaliforniai Egyetem professzora, írja a Wired.com. Azok az emberek, akiknek munkájuk miatt gyakran kell változtatniuk alvási szokásaikon magasabb arányban szenvednek szív és érrendszeri megbetegedésben, lesznek cukorbetegek vagy rákosak.

Gibson és kollégái olyan hörcsögöket vizsgált, akiknek háromnaponta 6 órával elcsúsztatták éjszakáikat és nappalaikat közel egy hónapig. Ez körülbelül megfelel annak, ha valaki háromnaponta megteszi a New York-Párizs útvonalat. A hörcsögök által alvással töltött órák száma összességében nem változott, de az alvással és ébrenléttel töltött órák teljesen függetlenné váltak a külső környezettől.

A jetlag miatt 50 százalékkal csökkent a hippokampuszban született új neuronok száma, jelentették ki a kutatók. A mentális funkciók szintén csorbát szenvedtek: a jetlages hörcsögök nehezebben tanulták meg, hogy két üreg közül melyikben van a mókuskerék. Még 28 nappal azután is, hogy napirendjük visszatért a normál kerékvágásba, a korábban jetlages hörcsögök tanulási nehézséggel és memóriazavarral küzdöttek. A tanulásra és a memóriára komoly, hosszú távú hatással van, ha megbomlik az egyensúly valakinek a biológiai órája és a külső környezet között, jelentették ki a kutatók. Arra még nem derült fény, hogy ezeket a problémákat pontosan hogyan idézi elő a jetlag, de valószínű, hogy az alvás közben termelődő melatonin hormonnak, a stressznek és a megemelkedett sejtpusztulásnak szerepe van benne, ennek kiderítéséhez azonban még további kutatások szükségesek.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.