Elégedett az idei szezonnal a Balatoni Hajózási Zrt.

A kompon szállított járművek száma 6,4 százalékkal, az utasok száma 4,5 százalékkal emelkedett, és 1 százalékkal nőtt a személyhajók utasforgalma is az előző évi adatokhoz képest - tájékoztatta Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI-t szerdán.

A Szántód-Tihany között közlekedő kompon január elsejétől augusztus 21-ig 252,4 ezer járművet és 722 ezer 600 utast szállítottak.

A balatoni turizmus alakulásában fokmérőnek számító kompforgalom adatai szerint tovább tart a bicikliturizmus fellendülése az üdülőrégióban: az előző év hasonló időszakához képest 27,1 százalékkal több, közel 43 ezer kerékpár szállításához váltottak jegyet az utasok.

A személyhajózásban 5,6 százalékkal nőtt az eladott jegyek utáni bevétel, amelynek egy része az utasok számának 1 százalékos emelkedéséből, egy része pedig az idei tarifa emelésből fakad. Horváth Gyula elmondta, a júliusi nagy meleg, és az azt követő erős szelek nem kedveztek a hajóforgalomnak, ami viszont augusztus 10-21. között kiemelkedően jól alakult.

A társaság tulajdonában lévő boglári Sellő kempingben 21 százalékkal, a balatonszemesi Hattyú kempingben 1 százalékkal, a cég siófoki szállodájában 3,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az elmúlt év adataihoz képest.

Az alacsony vízszint többször okozott feszültséget a társaság által működtetett vitorláskikötőkben, ahol a bérlő vitorlástulajdonosok nehezményezték a nehéz kijutást a tóra, de eddig minden ilyen jellegű problémát sikerült orvosolni, legutóbb a siófoki, a fonyódi és a badacsonyi kikötők kotrását végezte el a cég a vezérigazgató beszámolója szerint.

Forrás: MTI


SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.