Elektromos midibuszt tesztelnek a budai Várban

Elektromos meghajtású midibusz közlekedik a 16-os autóbusz vonalán, a budai Várba péntektől két héten keresztül. A Rampini busz a Siemens elektromos hajtásrendszerét használja.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ludvig László, a Siemens Magyarország infrastruktúra és városok szektorának vezetője a buszt bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a jelenleg közlekedő 415-ös Ikarusok évente 30-35 tonna szén-dioxidot bocsátanak ki, míg a most bemutatott tesztbusz semmilyen szennyező anyagot nem enged a levegőbe. Hozzátette: bár a villanybuszok beszerzési ára magasabb, mint a dízelüzeműeké, üzemanyagköltségük ötven százalékkal, karbantartásuk pedig a hagyományos buszokéhoz képest harmadával alacsonyabb.

Jelezte, hogy több magyar városból és Budapestről is tapasztaltak igényt a teljesen elektromos meghajtású buszok iránt, és az unió is támogatja ilyen járművek beszerzését. A budapesti midibusztenderrel kapcsolatban Ludvig László azt mondta, bíznak abban, hogy összességében előnyt jelenthet az elektromos meghajtás, bár tudják, hogy az ár nagyon fontos tényező lesz.

Stefano Rampini, a gyártó Rampini cég vezérigazgatója a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a buszt a sorozatgyártás előtt több évig tesztelték egyebek mellett Finnországban, Olaszországban Rómában és Peruggiában, Bécsben pedig a Wiener Linien tizenkettőt rendszeresített belőle, és mindenhol pozitív üzemeltetési tapasztalatot szereztek. Budapest azért fontos helyszín a tesztelésre, mert nehéz terepviszonyok között és belvárosi dugókban egyaránt ki tudják próbálni a jármű képességeit.

Dale A. Martin, a Siemens Magyarország elnök-vezérigazgatója a bemutatón a cég több mint másfél évszázados magyarországi múltját emelte ki, hangsúlyozva, hogy a vállalat adta át Budapesten az első villamosvonalat és a kontinens első földalattiját is.

A 12 tonnás midibusz 44 embert tud szállítani, motorja 114 lóerős, egy töltéssel 120-150 kilométert tud megtenni, töltési ideje legalább két óra, a fékezésnél keletkező energiát pedig visszatáplálja a rendszerbe. Az olasz gyártó a Siemens vízhűtéses, háromfázisú elektromotorját használja.

Forrás: MTI


Hogy kerül a Pókember a fellegek közé?

Hogy kerül a Pókember a fellegek közé? 

Tematikus repülőgépet vet be a Scoot.
BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka

BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka 

A csütörtökön induló teszt célja, hogy még szélesebb körű visszajelzések támogassák a rendszer véglegesítését.
Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán

Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán 

Az EuroCity, EuroNight és Railjet vonatok újra teljes útvonalon közlekednek Bécs és Budapest között.
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába

Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába 

Július elsején elindult a flynas közvetlen Budapest-Rijád járata.
Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.