Megszűnt a négynapos matrica

Január elsejétől emelkedtek az autópályák úthasználati díjai, és megszűnt a (D1-díjkategóriájú) személyautókra érvényes négynapos e-matrica. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tájékoztatása szerint ugyanakkor a pótdíjfizetés határideje 30 napra nő.

A D1 kategóriában az úthasználati jogosultság havi 4.780, az évi 42.980 forint. A hetijegy a nevével ellentétben valójában 10 napos, ára pedig 2.975 forint.

A minisztérium díjrendelete alapján az útdíjak négy díjkategóriában átlagosan 7,5 százalékkal emelkedtek. A motorkerékpár után fizetendő heti úthasználati jogosultság 1.470 forintért szerezhető be.

Januártól a díjköteles utak jogosulatlan használata esetén fizetendő pótdíjak mértéke és a fizetési határidő is módosult. Ez utóbbi az eddigi 15 napról 30 napra emelkedett. A személyautóknál a pótdíj 30 napon belül fizetve 14.875, míg azon túl 59.500 forint.
A 2011-ben vásárolt éves e-matricák érvényességi ideje 2012. január 31-ig tart.

Az előírások szerint a díjköteles autópálya-szakaszokat csak érvényes e-matricával lehet igénybe venni, tehát azt már a pályára való felhajtás előtt meg kell venni. Az úthasználati jogosultságot 2012-ben is az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ügyfélszolgálati irodáin, a cég viszonteladó partnerein keresztül, az interneten vagy mobiltelefon segítségével lehet beszerezni.

Az e-matricát személyesen vásárlók az aláírásukkal, az SMS-ben vásárlók pedig a válaszüzenetükkel igazolják az adatok (rendszám, díjkategória, érvényesség kezdete) hitelességét. A vásárlás során keletkező bizonylatokat érdemes megőrizni, mert az ügyfélszolgálati eljárásoknál az eredeti bizonylat, illetve ellenőrző szelvények bemutatása nélkülözhetetlen.

Forrás: MTI


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.