Különleges repülős-hajós kísérlet a Balatonnál

A magyar szakemberek által tavaly alapított Aeroexpress cégcsoport egyik célja, hogy Kárpát-medencei célállomásokra indítson menetrend szerinti légi járatokat, másik küldetése pedig az, hogy Magyarországon ismét meghonosodjon a vízi repülés.

Az augusztus 20-i budapesti légiparádét követően az Aeroexpress Cessna 206 hidroplán átrepült a Balatonra, és vízre szállt Fonyódnál, ahol a klasszikus magyar gyártású vízibusszal, az Arács MS-sel egy speciális platformon keresztül összekapcsolódtak – számol be a welovebalaton.hu.

Mint írják, a partra jutó zajterhelés elkerülése és a páratlan turisztikai élmény megteremtése érdekében.szerették volna megmutatni, hogy a hidroplán repülőgépet és utasait a jövőben kis vízi terminálként és megtekintőhajóként akár a Balaton közepén, kikötőbe járás nélkül is tudja fogadni.

 

A sikeresen lezajlott kísérlet a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata együttműködésével zajlott és megerősítést nyert a kapcsolódás egyszerűsége és biztonsága. Elmondták, hogy a sikerhez az nagyban hozzájárult az amerikai repülőgép és a Fekecs Gábor idén 95 éves magyar hajókonstruktőr által tervezett, 1963-as gyártású balatoni vízibusz kiváló illeszkedése a hidroplánhoz.

Az Aeroexpress hidroplán divíziója mindeközben üzembe helyez egy vízi oktatógépet és felállít egy dedikált oktatószervezetet is, illetve magyarországi víztározókat is elkezdett használni a Duna, a Tisza és a Balaton mellett – derült ki a közleményből.


Viharos gyorsasággal csődöt jelenthet ez a floridai fapados légitársaság

Viharos gyorsasággal csődöt jelenthet ez a floridai fapados légitársaság 

Csődközeli helyzetbe került az egyik jelentős amerikai fapados, a Spirit Airlines.
Vasárnap lezárások a SPAR Maraton miatt

Vasárnap lezárások a SPAR Maraton miatt 

Harmincezer futó és városi túrázó, köztük több mint 6300 külföldi ünnepli a mozgást.
A Kúria döntött a turistabuszok felhajtásáról a Várba

A Kúria döntött a turistabuszok felhajtásáról a Várba 

Megsemmisítette a Kúria a Budavári Önkormányzat buszbehajtást korlátozó döntéseit.
Virtuális valóság-túráktól a jeltolmács robotokig: fejlesztések a légitársaságnál

Virtuális valóság-túráktól a jeltolmács robotokig: fejlesztések a légitársaságnál 

A legújabb fejlesztések a fogyatékkal élőket segítik.
Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság

Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság 

A kínai légitársaságok versenyelőnye miatt.
Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában

Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában 

Nemzetközi vasúti menetjegy foglalási szolgáltatást indít turisztikai vállalkozások számára az online platform.
Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten!

Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten! 

A fővárosi képviselőknek kiosztott javaslatban civilek sürgetik az ingyenes parkolás megszüntetését a főváros teljes területén, ennek körében például megszüntetnék a parkolási zónákba beékelődött díjmentes területeket.
A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt

A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt 

Az utasok nagy része már most is a weboldalon vagy az applikáción keresztül jelentkezik be.
Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán

Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán 

A magyarázat egyszerű: nincs elég hadra fogható szerelvény.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.