A lengyel pénzügyminisztérium szóvivője ezzel kapcsolatban azt közölte a Reuters-szel, hogy három cég tett ajánlatot a lengyel légitársaságra, ebből kettő pénzügyi befektető. Az ajánlattevők nevét azonban nem árulta el. A LOT a Star Alliance szövetség tagja, székhelye Varsó. A légitársaság jelenleg 3398 alkalmazottal működik és több mint 60 célállomásra üzemeltet közvetlen járatokat. A LOT Polish Airlines légitársaságot 1929. január 1-én alapította a lengyel kormány. Egyike a világszerte legrégebben működő légitársaságoknak. A vállalat 67,97 százaléka a lengyel kormány tulajdonában van, a SAirLines Europa 25,1 százalékot és az alkalmazottak, 6,93 százalékot birtokolnak. A LOT 733 millió zloty (1 zloty=0,25 euró) adózott veszteséggel zárta a 2008-as évet, a tavalyi első félévet pedig 180 millió zloty mínusszal. (MTI)
Érdeklődik a LOT iránt az Air-France-KLM
Az Air France-KLM érdeklődik a privatizálás előtt álló lengyel LOT légitársaság iránt - jelentette a lengyel Dziennik című lap szerdán, forrás megnevezése nélkül.

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága
A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait
A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is
MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.