Erőteljes növekedést vár nyárra a Budapest Airport

A tavalyi visszaesés után az idén már bővülést vár a Budapest Airport, az utasforgalom akár újra elérheti, vagy meghaladhatja a 2008-as 8,4 milliót, a januári forgalom 2 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-nek elmondta: bár a téli hónapok légiforgalma mindig a legalacsonyabb, a légitársaságok januári, ferihegyi utasszáma eltérő eredményeket mutat, a jól teljesítők között van a Malév, de kiemelkedő a növekedés egyebek között a Wizz Airnél, a Swissnél, vagy a Norvegian airnél. Elismerte, hogy az Air Berlin hónapokkal ezelőtt kivonult Budapestről - amelyet az mfor.hu pénteken írt meg -, hozzátette azonban: azt, hogy ez helyes üzleti döntés volt-e a piac ítéli majd meg. A német diszkont légitársaság heti három járatot közlekedtetett Hannoverbe és Nürnbergbe, a járatokat azonban már a téli menetrendben megszüntette, előzetes bejelentés, vagy tárgyalás nélkül - tette hozzá. Az észak-német piac azonban nem marad összeköttetés nélkül, mivel a Germanwings tavasszal újraindítja hannoveri járatát, kereslet tehát igenis van erre az úti célra. Hardy Mihály szerint a növekedés az év második felétől kaphat új lendületet, a gazdaságok növekedésének beindulásával, így a nyári hónapoktól erőteljes piacbővülésre számítanak a reptéren. A Budapest Airport 2009-es utasforgalma 8,1 millió volt. (MTI)


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.