Aki hetekkel, hónapokkal az indulás előtt foglal helyet valamelyik nemzetközi járatra, jelentős kedvezményben részesülhet - tájékoztatta a Napit Kovács Miklós, a buszcég vezérigazgatója. ow A 64 autóbuszt üzemeltető cég az év első kilenc hónapjában 190 ezer utast szállított járatain, árbevétele elérte 730 millió forintot. A gazdasági válság nyomán sokan váltottak autóról buszra, így a harmadik negyedévben kilencvenezerre ugrott a nemzetközi járatok utasainak száma, ami 365 millió forint bevételt eredményezett. A szarajevói tömegközlekedés megszerzése után a figyelem Romániára összpontosul, ahol a helyközi járatok üzemeltetését az a cég végezheti, amelyik a licit során a legkedvezőbb ajánlatot teszi. Bár a szaktárca a közelmúltban nemet mondott a magyarországi privát távolsági buszjáratok indítására, a társaság - amely bevételeinek mintegy harmadát már a belföldi piacon szerzi - továbbra is gőzerővel készül prémium szintű hazai személyszállítási szolgáltatásainak elindítására. A tervekben 1000-1500 saját és alvállalkozói busz üzemeltetése szerepel, ami az országos állomány 15 százalékának felelne meg. A társaság három év alatt annyira meg akar erősödni, hogy méltó ellenfele legyen a 2012-es piacnyitásra váró nemzetközi cégeknek - fogalmazott Kovács. (Napi Gazdaság)
Fapados díjszabást vezet be az Orangeways
A fapados légitársaságok által alkalmazott jegyárstratégiát vezeti be január elsejétől az Orangeways, azaz a viteldíjat a busz foglaltságától, illetve a járat indulásáig fennmaradó időtől függően állapítják meg.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat
A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről
Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában
Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét
A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren
A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.