Fellendülést hozhat a felújított HÉV a Fertővidék turizmusában

Bár sokan nem tudják, de nemcsak Budapesten jár a HÉV. Gyorsabb, kényelmesebb, biztonságosabb és utasbarátabb lett Magyarország egyetlen megmaradt fővárostól távoli helyiérdekű vasútvonala, a Fertővidéki HÉV (FHÉV) hazai, több mint 10 kilométeres szakasza.

Mindez annak az uniós fejlesztésnek az eredménye, mely a vasútvonal teljes modernizációját, többek között a pályarekonstrukciót, az érintett vasúti átjárók korszerűsítését, Fertőszéplak-Fertőd megállóhely felújítását, akadálymentesítését és modern utastájékoztató rendszer kiépítését foglalta magában. A beruházás nemcsak a Magyarország és Ausztria közötti ingázás, azaz a térség mobilitásának növekedéséhez járul hozzá, hanem turisztikai fellendülést is hozhat. Az összesen 2,8 milliárd forintos (8,12 millió EUR) projekt megvalósításához az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatósága (DG REGIO) által koordinált Európai Regionális Fejlesztési Alap 3,42 millió euró összegű támogatást nyújtott.

FHÉV: Magyarország egyetlen fővárostól távoli helyiérdekű vasútja

A HÉV szó hallattán mindannyiunknak a fővárost az agglomerációval összekötő zöld vasúti kocsik jutnak elsőként eszünkbe. Pedig 1897 óta működik a Fertővidéki HÉV (FHÉV) is, Magyarország utolsó megmaradt fővárostól távoli helyiérdekű vasútja, mely Fertőszentmiklós és Neusiedl am See között jár, és az országhatárig tartó hazai szakasza több mint 10 km. Az FHÉV eredetileg belföldi járatként közlekedett, majd a trianoni békeszerződés után a pálya 38 kilométeres szakasza Ausztriához került, de azóta is működik a részben osztrák, részben magyar tulajdonú GYSEV Zrt. üzemeltetésében.



Uniós támogatással a klímabarát mobilitásért

A Magyarország és Ausztria közötti határon átnyúló vasútvonalak a klímabarát mobilitás kulcsfontosságú elemei. A határmenti közlekedés színvonalának fejlesztése, a jobb, gyorsabb zöld utazás feltételeinek megteremtése volt a legfontosabb célja a nemrégiben lezajlott uniós beruházásnak, melynek keretében az FHÉV hazai szakasza teljeskörűen megújult.

„A modernizáció eredményeként az FHÉV vonalának teljes hosszában, nemcsak az osztrák, hanem a magyar szakaszon is immár egységes színvonalon, gyorsan, még nagyobb biztonságban utazhatnak a környékbeliek” – mondta Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója. A projekt során korszerűsítették a vasúti pályát, így a vonatok sebessége 60 km/h helyett 100 km/h-ra emelkedik az érintett szakaszon, a vasúti átjárók átépítésével pedig biztonságosabbá vált a közlekedés. A fejlesztés keretében Fertőszéplak-Fertőd megállóhely teljeskörűen megújult, akadálymentes magasperon, korszerű utastájékoztató rendszer, P+R parkoló, a kerékpárosok számára pedig fedett ún. B+R kerékpártároló került kiépítésre.

Az FHÉV magyarországi szakaszának teljes rekonstrukciójához Magyarország Kormányának 4,68 millió euró önrésze mellett a DG REGIO által koordinált Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) nyújtott 3,42 millió euró összegű támogatást az INTERREG V-A Ausztria-Magyarország Program keretében támogatott CrossBorder Rail projekt részeként.

Az FHÉV kedvező hatása a régióra

Az FHÉV segítségével a fertőszentmiklósi régió mintegy százezer lakosa kapcsolódhat be akár a bécsi elővárosi közlekedésbe, emellett a vasúti közlekedés lehetőséget teremt a környékbeli osztrák látogatók számára is a Fertő-tó menti magyar területek gyors elérésére. A vasútvonal olyan közkedvelt turisztikai célpontokat érint, mint a fertődi Esterházy-kastély és a Fertő-Hanság Nemzeti Park.

„Az FHÉV Fertőszentmiklós és térségében élők számára nagyon fontos közlekedési lehetőséget jelent. A fejlesztési projekt amellett, hogy a mindennapi, két ország közötti ingázásban fontos előrelépést jelent, a régió turisztikai fellendítéséhez is nagyban hozzájárulhat” – tette hozzá Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.



A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.