Felújítja Ferihegy futópálya-fényeit a Budapest Airport

Az 1 milliárdos beruházás nyomán tovább fejlődik Ferihegy biztonsága és harmadával csökken a futópályák energia igénye

Teljesen felújítja a ferihegyi repülőtér mindkét futópályájának fénytechnikai rendszerét a Budapest Airport. A beruházás révén a BA a jelenlegi legkorszerűbb rendszert építi ki Ferihegyen, ami által a budapesti repülőtér még biztonságosabb lesz. Az új berendezések ráadásul energiatakarékosak, így mintegy harmadával csökken a futópályák energia igénye. A felújítási munkálatokat szigorú nemzetközi repülésbiztonsági előírások indokolják, s egyben részét képezik a repülőtér fejlesztését és modernizálását szolgáló 65 milliárd forint összértékű BUD Future programnak.

A karbantartás többek között magában foglalja a mintegy 400 ezer négyzetméter alapterületű pályák küszöb és szárnykereszt-fénysorainak újratelepítését, a földetérési-zóna és középvonal fényeinek cseréjét, valamint a fénytechnikai aknák javítását és a bevezető fénysorok oszlopainak festését. A BA a pályák felújítása során 900 új lámpát és fénytechnikai eszközt helyez el repülőtéren. Az égőket és lámpatesteket speciálisan repülőterekre tervezték. A több prizmával ellátott világítótestek fényereje akkora, hogy akár 20 km-ről is tisztán látszanak. A lámpatestek rendkívüli körülmények között is stabilan működnek. Kibírják a repülőgépek le-, és felszállásakor keletkező akár 80 tonnás terhelést, nem árt nekik a síkosság mentesítő folyadék és a hótakarító nehéz gépjárművek 8 méter széles kotrólapátjai sem tudnak kárt tenni bennük. Egy lámpatest ára meghaladja a 250 ezer forintot. A BA a létező legmodernebb fénytechnikai berendezés telepítésével egyúttal komoly lépést tesz a környezettudatos üzemeltetés felé is, hiszen az új berendezés egy harmaddal kevesebb energiát fogyaszt, óránként 45 kW villamos áramot tud megspórolni a BA, így jelentősen csökken a széndioxid kibocsátás a repülőtéren.

A karbantartás miatt március 9-től egészen április 29-ig, mintegy 42 napig a BA teljesen lezárja az 1-es pályát. Ebben az időszakban a repülőtérrel szomszédos Rákoshegyen átmenetileg fokozott zajterhelésre lehet számítani mivel az érvényben lévő szigorú korlátozásokat most átmeneti időre felfüggeszti a BA - olyan lesz, mintha semmilyen korlátozás nem vonatkozna a rákoshegyi pályavégre.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.