Ferihegy: tíz éven belül a régió legsikeresebb repülőtere?

Az idén 60 éves Ferihegy - Budapest Airport (BA) - vezetősége úgy tervezi: a légikikötő a 2008-ban megkezdett fejlesztések eredményeképpen Magyarország első számú nemzetközi repülőtere, tíz éven belül pedig a régió legsikeresebb repülőtere lehet.

Jóllehet a 2010-es év még csak szerény növekedést tartogathat - mondta el Kam Jandu a BA légügyi igazgatója cége forgalomra vonatkozó számításait ismertetve. A 2009-ben 109 811 gépmozgás mellett mintegy 8,1 millió utast kiszolgáló BA 2010-ben 8,22 millió utasra számít.

A Ferihegy európai viszonylatban meglehetősen jól teljesített. Míg Budapesten a forgalomcsökkenés 4,11% volt tavaly, addig Varsóban, a régióban legnagyobbként 12 százalékkal kevesebb utas fordult meg, de még a szomszédos Bécs is 8,3 százalékos csökkenést könyvelhet. A válság Zürich-Klotent érintette legkevésbé: a visszaesés itt mindössze 0,8%-os, míg az európai átlag 5,9% volt 2009-ben.

A 2010-es évben több járattal is bővül a Ferihegy kínálata. Naponta kétszer közlekedik majd a tavaly decemberben újraindított belgrádi járat, hetente kétszer repül a magyar diszkont légitársaság Pisába és Turkuba, illetve háromszor Forliba. A Germanwings Hannovert repüli egy héten háromszor, míg újként az Aviation Assistance Kijevet szintén háromszor hetente. A bövülő forgalom kiszolgálása érdekében az utasforgalmi terület is növekszik. 2010. december 1-én részlegesen átadják az A és B terminálok közt épülő Sky Court, új terminált. A Sky Court a 2013-ig 260 millió euró értékben megvalósítandó beruházások közül az egyik legjelentősebb. Megépültével a Ferihegy 10 millió fölötti utasoforgalmat is ki tud majd szolgálni.


Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.