FlixBus-szal Brazíliában

December elsején São Paulo, Rio de Janeiro és Belo Horizonte városából indultak az első járatok.

A jelenlegi brazil hálózat többek közt São Paulo, Rio de Janeiro és Belo Horizonte városait köti össze. A FlixBus a legforgalmasabb napokon összesen tizenkét indulási lehetőséget biztosít a két legfontosabb útvonalon, São Paulo és Rio de Janeiro, illetve Belo Horizonte között.

A kínálatot pozitívan fogadták a brazil utasok, akik november közepe óta tudnak jegyet foglalni a buszokra. A szolgáltatás elindításával a vállalat zöld üzleti modelljét így a világ egyik legnagyobb buszpiacára viszi. A brazilok megközelítőleg 60 százaléka használ távolsági buszokat

„Brazília kontinentális dimenziói és magas potenciálja miatt stratégiai piac számunkra. A mobilitást globális szinten innováló cégként még több ügyfélnek szeretnénk megfizethető és fenntartható utazási lehetőséget kínálni világszerte. Emiatt különsen boldogok vagyunk attól, hogy Brazíliában is elindul szolgáltatásunk", mondta André Schwämmlein, a FlixBus alapítója és ügyvezető igazgatója.

„Új mobilitási alternatívát vezetünk be azzal a céllal, hogy olyan régiókban növekedjünk, ahol jelenleg nincs verseny, az emberek pedig megfizethető közlekedési lehetőséget keresnek. Okos üzleti megközelítéssel  sikerült megváltoztatnunk azt, ahogy az emberek Európában és az USA-ban utaznak. Most a brazil ügyfeleknek is ugyanezt a zöld élményt biztosítjuk, magas minőségi sztenderdekkel, a legjobb ár-érték arányban", tette hozzá Edson Lopes, a cég brazíliai ügyvezetője.

Forrás: flixbus.hu


Első alkalommal nyitja meg kapuit az angyalföldi kocsiszín

Első alkalommal nyitja meg kapuit az angyalföldi kocsiszín 

Nyílt nappal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. szombaton az Angyalföld kocsiszínben.
Már itthon is elérhető a próbautazás autizmussal élők számára

Már itthon is elérhető a próbautazás autizmussal élők számára 

Az Emirates légitársaság egy évvel ezelőtt indította el az akadálymentes és inkluzív légiközlekedési programjának újabb fejezetét, amely az autizmussal élő gyermekek és szüleik utazását hivatott segíteni.
HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom

HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom 

A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár

Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár 

Ugyanis a dunai sétahajók évadnyitó kirajzásán ingyenes lesz az utazás.
Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé”

Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé” 

A légitársaság átfogó akciótervet mutatott be “Flying Towards Net Zero” néven. Cél a nettó karbonsemlegesség elérése 2050-re.
Reze újra szolgálatba állt Gemencen

Reze újra szolgálatba állt Gemencen  

Egész napos szezonnyitó rendezvénnyel várja május elsején a turistákat a Gemenc Zrt.
Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében

Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében  

Erős évet zárt az Osztrák Szövetségi Vasutak 2024-ben.
Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon

Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon 

A Turkish Airlines (TA) az iGA isztambuli reptéren április 17-től elsőként vezet be Európában a három független futópályás üzemet (Triple Independent Runway Operations).
Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is

Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is 

Portugália egy új nemzetközi repülőtér építésébe kezd körülbelül 40 kilométerre a fővárostól, de emellett jön az új Madrid–Lisszabon nagysebességű vasútvonal is.
Nosztalgiajáratok a Gyermekvasúton

Nosztalgiajáratok a Gyermekvasúton 

A tavaszi szünetben nosztalgiajáratok közlekednek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.