A LESZ tudatta: folytatódtak a tárgyalások a Malév GH vezetői és a dolgozókat képviselő LESZ között, a menedzsment azonban nemet mondott a szakszervezet újabb kompromisszumos javaslatára. A dokumentum szerint a szakszervezet azt javasolta, hogy a közelmúltban bejelentett megszorítások által leginkább érintett területek dolgozói kapjanak több kompenzációt az eltörölt pótlékokért, hogy fizetésük ne csökkenjen. A szakszervezeti javaslat nem vonatkozik a jobban kereső műszakvezetőkre és a középvezetőkre. Ugyanakkor a LESZ javaslata minden dolgozó számára kompenzációt nyújtana az eddig folyósított nyugdíjpénztári befizetések eltörléséért. A LESZ szerint az egyik legnagyobb brit szakszervezet, a Unite, amely a szigetország légi közlekedésében meghatározó szerepet játszik, konkrét támogatást ígért a budapesti sztrájkolóknak. Limburger Lóránt, a Malév GH igazgatója az MTI-nek elmondta: 30 millió forinttal a Malév GH is megemelné a kompenzációt, de annak elosztási elveiben nem értettek egyet, ezért nem tudtak megegyezni. A Ferihegyi repülőtéren a sztrájk ellenére a járatok menetrend szerint közlekednek. (MTI)
Folytatódik a sztrájk Ferihegyen - nincs megegyezés
Továbbra is sztrájkolnak Ferihegyen a földi kiszolgálók, miután a Malév GH vezetése elvetette a munkavállalókat képviselő LESZ kompromisszumos javaslatát, pedig az csak 30 millió forinttal különbözött a szakszervezet indítványától - olvasható a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) kedd esti közleményében.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat
A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről
Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában
Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét
A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren
A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.