Ebből 10 vállalat hajóépítéshez kap összesen csaknem 2,9 millió kuna támogatást. A vállalatok közül négy Krilo Jesenice, kettő Suhi Potok, a többi pedig a mljeti Babino Polje, Biograd, Solin és Virovitica településen működik. Hajófelújítás céljából kap 340 ezer kuna támogatást egy povljei hajóépítő vállalat és egy privlakai idegenfogalmi vállalat. Az idegenforgalmi flotta fejlesztésének és felújításának támogatása 5 évvel ezelőtt kezdődött. Azóta az állam immár 12 millió kunával támogatta 33 hajó megépítését, illetve 16 hajó felújítását. A projekt célja a tengeri hajózás biztonságosabbá tétele, az Adriai-tenger élővilágának védelme, valamint a parton és a szigeteken működő idegenforgalmi tevékenység és kisvállalkozások fejlesztése. A horvát idegenforgalmi flottában 405 regisztrált hajó található, összesen 336 magánszemély és kisvállalkozás tulajdonában. A hajók összkapacitása 5000 utas.
Folytatódik a turistaés kirándulóhajók felújítása Horvátországban
A Tengerügyi Minisztérium képviselői nemrégiben írták alá a szerződést 12 turista- és kirándulóhajó-üzemeltetővel, akik 3,3 millió kuna vissza nem térítendő állami támogatást fognak kapni hajóik felépítésére és felújítására.

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban
Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség
A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.