Mint ezzel kapcsolatos közleményükben kifejtik, azért csatlakoztak a kezdeményezéshez, hogy közös erővel segítsék elő a hidrogén- és elektromos meghajtású repülőgépek piaci bevezetését, ezzel is csökkentve az iparág szén-dioxid-kibocsátását. A tagok munkájuk során feltárják, milyen tényezők akadályozzák a zéró kibocsátású repülőgépek elterjedését, ajánlásokat és ütemterveket dolgoznak ki ezek megoldására, valamint ezzel kapcsolatos beruházási projekteket is támogatnak.
A Wizz Air az ultradiszkont légitársaságok szempontjait osztja meg a tagokkal, hiszen a légitársaság és közvetlen versenytársai működési modelljükből fakadóan könnyen válhatnak a fenntartható légi közlekedésre való átállás éllovasaivá. Kedvezőbb helykihasználtságuk, alacsony üzemanyagfogyasztásuk, valamint modern és technológiailag fejlett flottáik révén az utaskilométerenként számított karbonkibocsátásuk jelentősen alacsonyabb, mint más légitársaságoké.
A csatlakozás bizonyítéka annak, hogy a légitársaság elkötelezett a fenntarthatóság iránt, és elősegíti, hogy megvalósítsák céljukat, mely szerint 2030-ig további 25 százalékkal csökkenti az egy utaskilométerre jutó szén-dioxid-kibocsátást. Az olyan élvonalbeli technológiák, mint a hidrogén, kulcsszerepet játszanak hosszú távú fenntarthatósági stratégiájukban. „Elengedhetetlen, hogy az iparág érdekeltjei – a légitársaságoktól és repülőterektől egészen a szabályozó hatóságokig és üzemanyagszolgáltatókig – összehangolják tevékenységeiket annak érdekében, hogy az infrastruktúra készen álljon az új technológia bevezetésére”, mondta Johan Eidhagen, a cég emberi erőforrásokért és fenntarthatóságért felelős igazgatója.
Forrás: Redlemon