Forma-1 a Ferihegyen

A szokásosnál jóval több utas fordult meg a Ferihegyen az elmúlt hétvégén, akik a SkyCourt boltok forgalmát is jelentősen megnyomták - tájékoztatott a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA).

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A SkyCourtban lévő 1500 négyzetméteres elegáns üzletben rekordmennyiség fogy a magyar libamájból és a tokaji aszúból. A repülőtéri üzlet forgalma egyébként júliusban az utasforgalmat is meghaladó mértékben nőtt, nem utolsósorban a Magyar Nagydíjra időzített kereskedelmi akcióknak köszönhetően - tudtuk meg a BA-tól.

De az 1-es terminálon is rendesen fogyott a portéka. Mi több, olyan forgalom volt, hogy még az irodai dolgozóknak is be kellett segíteni az értékesítésben.

Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, az F1-es pilóták egy részét közvetlenül a verseny után helikopter szállítja ingajáratban a repülőtérre, hiszen a csapatok tudják: közúton reménytelen lenne 2-3 óránál rövidebb idő alatt elvergődni Mogyoródról Ferihegyre. Pedig a távolság alig harminc kilométernyi.

A helikopterrel érkező versenyzőket és a csapatok vezetőit ilyenkor viszont már járó hajtóművel, indulásra előkészített gépekkel várják. A szokásos vasárnapi forgalom mellett délután 15.30 és 19.30 között nem kevesebb, 129 extra gépmozgást (fel- leszállást) vezényeltek le a BA előteres szakemberei, karöltve a HungaroControl légiforgalmi irányítóival. Nagyobb fennakadás sem a levegőben, sem a földön nem alakult ki.
 
A szokásosnál 17 %-al nagyobb utasszámot regisztráltak vasárnap délután a 2-es terminálon, ahol a 11 működő utasbiztonsági folyosónak köszönhetően nem alakult ki hosszabb várakozás sehol sem, ebben kiemelt szerepet játszott a SkyCourt megnövelt utasforgalmi kapacitása - tudtuk meg.

A fapados 1-es terminálon a vasárnap délutáni forgalom 41 %-al volt magasabb a megszokottnál. A következő napokban is erős forgalomra lehet számítani, hiszen sokan kisebb magyarországi nyaralással vagy hosszú budapesti hétvégével toldják meg a mogyoródi napokat.


MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Startol az Etihad Rail személyszállító járata

Startol az Etihad Rail személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.
Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért

Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért 

Hollandia 49 euróért megvásárolható nyári vasúti bérlettel ösztönzi az idei csúcsszezonban a belföldi turizmust.
Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények

Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények 

A sebességkorlátozásra azért van szükség, mert a sínek hőmérséklete 50 fok fölé emelkedik a hőségben.
Járatnyitás Budapestre

Járatnyitás Budapestre 

Bristolból, Liverpoolból és Belfastból is indulnak új járatok.
Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől

Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől 

Rekordalacsony kibocsátással zárta a 2026-os pénzügyi évét a légitársaság.
Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek

Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek 

Rövidebb terelések jöhetnek az autópályákon.
Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak

Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak 

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) bejelentette: pénteken több független benzinkút országszerte zárva tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.