„Nem vártuk, hogy a pénteki határidőig nem sikerül szerződést kötni ” – mondta Costis Hatzidakis fejlesztési miniszter. Görögország évek óta pereskedik Brüsszellel az Olympic-nak nyújtott állami segítség miatt, de a mostani akciót az Európai Bizottság is jóváhagyta. A görögök szeptemberben három részre vágták a veszteséggyártó szállítót: repülés, szerviz-ellátás és alaptevékenység. A pénzügyminiszter közleményben jelentette be, hogy az Athens Airways-SkyOne és a Chrysler Aviation tettek ajánlatot az Olympic vagyontárgyaira, a Swissport, a spanyol Grupo Ferrovial egyik egysége, a Hellenic Cargo Group, Goldair és a Joseph in-Albon pedig az alaptevékenységre. A legmagasabb, 24,5 millió eurós vételi árat az Athens Airways-SkyOne ajánlotta, de az alig volt több, mint a kormányzat által megállapított ár fele. A szervizre és az ellátásra egyedül a Swissport pályázott, de túl alacsony árat kínált. Az ellenzék szerint a tender eredménytelensége bebizonyította, hogy a kormányzat nem képes megfelelően kezelni az Olympic eladását. A tendert érvénytelennek nyilvánítottuk és készen állunk a következő felvonásra” – mondta Hatzidakis. „Nyílt ajánlatot teszünk görög üzleti csoportoknak, hogy közvetlen tárgyalások során vegyék meg a légitársaságot.” – tette hozzá.
Görög üzletemberek veszik meg az Olympic-ot
Eredménytelennek bizonyult a gyengélkedő Olympic Airlines eladására kiírt tender. A görög kormány most arra szólított fel görög üzletembereket, hogy vegyék meg a légi szállítót.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.