A JAL alkalmazotti létszáma jelenleg 47 ezer. A leépítéseket azért gyorsítaná, mert napi vesztesége jelenleg ötszázmillió-egymilliárd jen. Korábban hároméves időszakot jelölt meg a személyi állomány átalakítására. A Japan Airlines Corp. (JAL) januárban kért csődvédelmet, amelynek során a céget az amerikai General Motors (GM) tavalyi esetéhez hasonlóan állami felügyelet alá helyezik és átszervezik. A tervek szerint a létszámcsökkentés mellett lecserélik a flotta elöregedett részét és megszüntetnek több tucat gazdaságtalan járatot. Az átalakítás során a JAL folyamatosan működik majd. A cél az, hogy az új, áramvonalasított japán légitársaság 2012-ben már nyereséges legyen. A JAL adósságállománya a tavaly szeptember végi állás szerint 2.300 milliárd jen (25,4 milliárd dollár). Az átszervezést az Enterprise Turnaround Initiative Corp (Etic) állami társaság irányítja, amely 300 milliárd jent fektet a cégbe és egy 600 milliárdos hitelkeretet is biztosít számára. Az 1951-ben alapított japán nemzeti légitársaságot 1987-ben privatizálták. Azóta több alkalommal szorult állami segítségre, és tavaly a világméretű gazdasági válság nyomán csőd közeli állapotba került. A tavaly márciusban zárult üzleti évben a közel 280 repülőből álló flotta a világ 35 országának 220 városába több mint 50 millió utast szállított. (MTI)
Gyorsítja a létszámcsökkentést a japán JAL légitársaság
Gyorsítja a korábban bejelentett, az alkalmazotti állomány több mint egyharmadát érintő létszámcsökkentést a japán JAL. A legnagyobb ázsiai légitársaság a mostani bejelentés szerint már 16.452 dolgozójától készül megválni, a korábban jelzett 15.700 helyett, és a leépítéseket egy év alatt, 2011 márciusig akarja végrehajtani.

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá
A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága
A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait
A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is
MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.