Ha a BKK-n múlik, autómentes marad a Lánchíd

A Lánchídon a jelenleg érvényben lévő "autómentes" forgalmi rend fenntartását javasolja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - közölte a társaság vezérigazgatója kedden, sajtótájékoztatón.

Walter Katalin elmondta, a BKK az elemzésük alapján azt javasolja, hogy a Lánchídon a felújítás befejezését követően is maradjon fenn a tesztidőszak forgalmi rendje. A Lánchidat 2022. december 16-án helyezték ideiglenes forgalomba, azóta használhatják a BKK járatai, a taxik, valamint a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők. A személy- és egyéb gépjárművel közlekedők az ideiglenes forgalmi rend értelmében nem mehetnek a hídra, behajtani tilos tábla figyelmeztet erre. Gyalog a felújítás végleges szakaszának lezárta után lehet használni a hidat. Walter Katalin közölte azt is, hogy a Lánchíd felújítása ütemterv szerint és "költségkereten belül" halad. Balogh Samu - Karácsony Gergely főpolgármester kabinetfőnöke - emlékeztetett, a Lánchíd végleges forgalmi rendjéről a fővárosiak dönthetnek majd az "első budapesti lakógyűlésen". Az elmúlt féléves tesztidőszak gyorsabb buszközlekedést és több járatot eredményezett - fogalmazott.

Az elemzés részleteit ismertetve Bodor Ádám, a BKK mobilitásfejlesztési igazgatója elmondta: a tesztidőszak alatt a buszok lényegesen gyorsabban közlekedtek a hídon, mint a felújítást megelőző forgalmi rend idején, így csökkent a menetidő. Ez Pestről Budára történő utazáskor - egy teljes nap esetében - 44 százalékos, csúcsidőben 54 százalékos csökkenést jelent. Az utasok számára tehát két percet is "meg tudunk takarítani" - közölte, hozzátéve, hogy - 2,2 perccel - sűrűbben követik egymást a buszok a Lánchídon. Május elsejétől már öt járat használja a hidat és óránként 21-ről 27-re emelkedett - irányonként - a buszok száma - jegyezte meg Bodor Ádám, közölve azt is, hogy ezzel 1080-ról 1600 növekedett a férőhelyek száma a buszokon. Rámutatott, a "közlekedési munkamegosztás" megváltozásával, alapvetően azért, mert többen választják a tömegközlekedést, naponta, városi szinten 29 tonnával csökken a szén-dioxid-kibocsátás. Ez a híd környezetében napi 1 tonna csökkenést jelent - mondta Bodor Ádám.

Kiemelte, azzal, hogy "nem dugóban áll" a Lánchíd és annak térségei, lehetőség nyílik arra, hogy valóban olyan élhető városi tereket alakítsunk ki, ahol nem a közlekedésé a fő szerep. Továbbá lehetőség nyílik a Városligettől az Andrássy úton és a József Attila utcán keresztül egy "gyalogosbarát korridor megnyitására is" - mondta Bodor Ádám. Közölte, a jelenlegi forgalmi rend vonzóbbá tette a kerékpárosok számára is a Lánchidat: áprilisi adatok szerint 1958 biciklis haladt át a hídon egy nap, és ez kétszer több mint 2019-ben. Bodor Ádám elmondta azt is, hogy a hídon naponta már 16 ezren utaznak a közösségi közlekedés járataival, ez a szám 2019-ben 14 ezer volt. Közölte, a tesztidőszak alatt "lényegesen kevesebb lett a dugó", átlagosan 14 százalékkal csökkent a torlódásban eltöltött idő Budapesten. Munkanapokon 40 ezer járművel csökkent a fővárosi hidak forgalma - tette hozzá. A BKK-jelentést a társaság honlapján - bkk.hu/fejlesztesek/lanchid/legyen-a-lanchid-a-haladas-szimboluma/ - közzétették. Kérdésre válaszolva Balogh Samu közölte, a felújítás végéig születik majd döntés arról, hogy kik használhatják a hidat. 

Forrás: MTI


Különleges vasúti megállapodás

Különleges vasúti megállapodás  

A TAL Aviation Group megállapodást kötött a Trenitaliával a vasúti szolgáltatások és a Frecciarossa nagysebességű vonatok népszerűsítésére.
Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát!

Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát! 

Párizs városvezetése bejelentette, hogy a lakosok támogatásával több száz utcát alakítanak át autómentessé.
Megalkották a világ első napelemes lakóautóját

Megalkották a világ első napelemes lakóautóját 

Eindhoven Műszaki Egyetem 22 diákból álló csapata megalkotta a világ első napelemes lakóautóját.
Repülőgép vezetés, evakuálás, tűzoltás – diákok egy napja a Wizz Air kiképzőközpontjában

Repülőgép vezetés, evakuálás, tűzoltás – diákok egy napja a Wizz Air kiképzőközpontjában 

A pécsi Baranya Vármegyei SZC Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskola tanulóival ellátogattunk a Wizz Air kiképzőközpontjába.
Újraindult a Heathrow forgalma – szombatra helyreáll a teljes menetrend

Újraindult a Heathrow forgalma – szombatra helyreáll a teljes menetrend  

Az eddigi vizsgálat nem talált gyanús körülményeket.
Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL

Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL 

Áramszünet miatt leállt a londoni Heathrow repülőtér működése, egyelőre teljes a káosz.
Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára

Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára 

A két útvonalon a máltai légitársaság 78 üléssel felszerelt De Havilland Canada Dash 8 típusú repülőgépe közlekedik majd.
Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren

Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren 

A tavalyi rekord éves forgalom és a szintén rekorddal induló január után februárban folytatódott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jelentős utasszám-emelkedése. 
Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben

Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben  

Április 1-től.
Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában

Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában 

Járatnyitások a világ több pontja felé.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.