Hamarosan hatályba lép a Volán jövő évi menetrendje

A Volán jövő évi menetrendje december 13-án lép hatályba, és 2016. december 10-ig marad érvényben, a társaságok 381 új járatot indítanak, 284-et leállítanak - közölte a Volán Egyesülés szerdán.

A tájékoztatás szerint a menetrend szerinti helyközi járatokkal Magyarország 3154 településéből 9 kivételével valamennyibe el lehet jutni, ebből 2364 település ráadásul csak ilyen módon érhető el közösségi közlekedéssel.

Az új menetrenddel a közlekedési társaságok helyközi forgalomban munkanapokon 42 704 járatot, szabadnapokon 19 515, munkaszüneti napokon pedig 16 435 járatot közlekedtetnek.

A helyközi járatok száma a munkanapokon és szabadnapokon is minimálisan változik az eddigiekhez képest, ez átlagosan társaságonként 1 százalék körüli növekedést jelent.

A Volán Egyesülés közleményében hangsúlyozza: a helyközi autóbusz menetrend változásai megfelelnek a menetrendekkel kapcsolatban megfogalmazott kormányzati irányelveknek.

A vasúti csatlakozási helyek száma 246, ezeken a megállóhelyeken az autóbuszok előre meghatározott ideig várakoznak a késéssel érkező vonatokra.

A Volán Egyesülés tájékoztatása szerint a kiszámíthatóbb utazás érdekében a vasúti menetrendhez jobban alkalmazkodó vonal- és menetrend-módosításokat vezetnek be, illetve a vasúti közlekedést kiegészítő autóbuszjáratokat indítanak például Budapest-Kecskemét-Kiskunfélegyháza-Szeged, a Szeged-Kiskunfélegyháza-Kecskemét-Liszt Ferenc repülőtér-Budapest útvonalon.

Kínálatbővítő és a vasúti menetrendhez jobban igazodó változások lesznek országszerte, például Budapest elővárosi közlekedésében Biatorbágy, Érd-Törökbálint, Ecser-Maglód-Gyömrő térségében.

Az új menetrendben új vonalszámokat vezetnek be, egységesítik az autóbusz megállóhelyek elnevezését.

A Volán Egyesülés közleményében felidézi, hogy európai uniós pályázatok révén 2015-ben több regionális közlekedési központnál személyszállításhoz kapcsolódó infrastrukturális, illetve az utaskiszolgálási színvonalat emelő fejlesztéseket végeztek. Számos autóbusz-állomáson és megállóhelyen GPS-alapú utastájékoztatási és forgalomirányító rendszert vezettek be, több helyszínen az utazási színvonalat emelő technikai, utasbiztonságot vagy kényelmet fokozó felújítást hajtottak végre, és folyamatos az autóbuszos közlekedési társaságok kezelésében lévő 135 autóbusz-állomás fizikai és infokommunikációs akadálymentesítése.

Több közlekedési központnál 2015-ben új, illetve használt, ám magas színvonalú autóbuszokat vásároltak, és helyeztek forgalomba.

A szolgáltatás színvonalának javítását célozza az országos összeköttetéseket biztosító autóbuszjáratokon a vezeték nélküli, díjmentes wifi internet elérés fokozatos biztosítása az utasok részére - tájékoztatott a Volán Egyesülés.

Forrás: MTI


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.