Korábban Németországon kívül csak más német nyelvterületeken, Svájcban, illetve Ausztriában került sor az eseményre. 2007-ben azonban hazánkra esett a választás. A „Rendezvous in Budapest” elnevezésű bemutatót október 25. és 29. között Budapesten rendezik meg. A REWE Touristik csoport az eladási statisztikáik alapján válogatja össze a katalógus-bemutatójára meghívott német utazási irodákat, így Magyarország valóban a legnagyobb forgalommal rendelkező német utazásközvetítőknek mutatkozhat be. A német szakemberek két csoportban érkeznek hazánkba. A repülőtérről egyenesen az Operaházba mennek, ahol a REWE vezetősége mellett, dr. Ujhelyi István az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, illetve Ikvai-Szabó Imre Budapest főpolgármester-helyettese és dr. Walkó Miklós, a Magyar Turizmus Zrt. elnöki tanácsadója köszönti őket. A rendezvény második napján a Magyar Vasúttörténeti Parkban kerül sor arra a nemzetközi utazási kiállításra, amelyen a magyarországi régiók mellett a világ különböző országaiból érkező kiállítók mutatják be turisztikai kínálatukat a német utazási irodáknak. A REWE statisztikái alapján a rendezvényt követő évben a rendezvénynek helyszínt adó országban 10%-os beutazó-forgalom növekedéssel lehet számolni.
Hazánkban tartja bemutatóját a REWE Touristik
Németország egyik legnagyobb utazási konszernje, a REWE Touristik minden évben október végén mutatja be következő évi katalógusait egy nagyszabású rendezvény keretében.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.